A fotótörténet híres szerelmespárjai X. - Tina Modotti és Edward Weston

2019. február 14. Mai Manó Ház

Assuntina Modotti Udinében 1896. augusztus 17-én született, harmadikként a szülők hat gyerekéből. Apja Ausztriában, majd az USA-ban keres munkát, a családanya 1905-től egyedül neveli öt kisebb gyerekét. Tina 12 évesen már egy olasz selyemgyárban dolgozik, majd 1913-ban apja és nővére után megy, akik egy San Franciscó-i varrodában dolgoznak. Tina hamarosan itt lesz modell. Edward Weston is a városban van, a Panama-Pacific Expón állítják ki fotóit, de hogy megismerkednek-e, fényképez-e Tina divatcégénél, nem tudjuk. Tina közben egy amatőrszínházban is fellép, amit egy oregoni farmerfiú és költő; Roubaix de L’Abrie Richey (Robo) vezet, és egymásba szeretnek.
Robóval 1917-ben állítólag össze is házasodnak, (bár a fotótörténészek szerint nincsen semmilyen arra vonatkozó bizonyíték, hogy valóban összeházasodtak volna). 1919-ben Los Angelesbe költöznek, és immár bizonyosan megismerkednek az akkor már befutott fotográfusnak számító Edward Westonnal. Tina több némafilmben is játszott, háromban főszerepet is kapott, de filmes pályája csúcsát a ma már felejthető alkotásnak számító a Roy Clemente által 1920-ban rendezett „The Tiger’s coat” főszerepével érte el. A femme fatale szerep és a felszínes hollywoodi filmes világ helyett azonban hamar a művészeti élet felé fordult.
Tina 1921-ben már Edward Weston élettársa és fotómodellje volt. Ebben az évben régi szerelme; Robo Mexikóba költözik, Modotti és Weston éppen utána mennének, amikor Robo megbetegszik és két nappal érkezésük előtt meghal. A lány elutazik a temetésére, utána még hazamegy, de már Mexikó bűvkörébe került. Mexikó ekkoriban izgalmas hely, a világ egyik leggyorsabban fejlődő ipari, de erős paraszti hagyományokat is őrző országa. Tina elkezd dolgozni Weston laborjában, így a fotóba is beleszeret.
Tinát annyira elvarázsolja a hagyományőrző mexikói modern művészet, hogy Westonnal fotózni indulnak Tacubayába, ahol összeismerkednek Diego Riverával, a kor legismertebb monumentális festőjével. Rivera így ír Westonról:
"Kevés olyan modern plasztikus kifejezéssel találkoztam, mely tisztább és intenzívebb örömet jelentett volna számomra, mint amelyek Edward Weston mesterművei oly gyakran produkálnak... Európában megközelítőleg nincs ilyen kaliberű, dimenziójú fényképész... Edward Weston olyan amerikai művész, akinek érzékeny meglátásaiból ott van az Észak véglegetesen modern plaszticitása, valamint a déli vidékek és Mexico élő hagyományai is." (fordította Fenyő Imre)
1924-ben Westonnak két „Azték-föld” című fotókiállítása is nyílik Mexikóban. Ezután – talán Tina és Rivera rövid párkapcsolatától nem függetlenül – Weston egy időre viszszatér az USA-ba. Guadalajarában, az akkoriban a francia szürrealisták által felkapott álomvárosban 1925-ben mutatják be Weston Modottiról készített képeit is, köztük Weston egyik híres, Modottit ábrázoló aktfotóját.
Modotti csak 1929-ben kezdett önállóan fotózni; mestere, hosszú távú élettársa a legendás fotográfus, Edward Weston volt, aki a fotográfusnő halála után kiadta annak első, 50 oldalas katalógusát is. Egy későbbi élettárs, az Olasz Kommunista Pártot alapító Vittorio Vidali 1947-ben Moszkvából kihozta néhai szerelme negatívjait, papírképeit és kiállítást szervezett azokból. Majd évtizedekre elfelejtették Modottit.
1989-ben, Berlinben rendezték meg első retrospektív tárlatát. New York vezető aukcióin 1991-től lett a fotóinak ára. A csúcsot (822 000 dollárt) azonban Weston egyik 1923-as aktjáért fizették, amelyen Tina Modotti valóban modell-szépségű női teste volt a téma.
A Kossuth Könyvkiadó gondozásában 1985-ben jelent meg a Bársonyos szemek (Tina Modotti élete) - Soledad real élete című könyv, melyről így olvashatunk a Libri ajánlójában:
"A spanyol polgárháború magyar részvevőinek memoárjaiban már találkozhattunk egy Maria álnevű, önfeláldozó, feltűnően szép ápolónő alakjával, de a szerzők nem tudták, hogy Maria azonos Tina Modottival. A hazai olvasók Pablo Neruda nálunk 1977-ben megjelent önéletrajzából alkothattak képet róla: sápadt, ovális arc, két összefogott fekete haj szárny keretében nagy, bársonyos szemek néznek rám az esztendők mélyéből. Alakját Diego Rivera örökítette meg az egyik falfestményén, növényi koronák és kukoricalándzsák sugárkoszorújában" Az udinei olasz munkáscsaládból származó fotóművésznő változatos, izgalmakban bővelkedő pályafutását élettársa, Vittorio Vidali, a spanyol polgárháború Ötödik Ezredének legendás hírű parancsnoka eleveníti fel. Tina Modotti Mexikóvárosban tanulta meg a realista fényképezést, s elsőként kapta lencsevégre a latin-amerikai metropolis nyomornegyedeit, bádogvárosait és annak lakóit. 1930-ban száműzték Mexikóból. Egy ideig Berlinben dolgozott, majd a Szovjetunióba került, ahol ismét Neruda szavaival fényképezőgépét a Moszkva folyóba hajította", hogy másfajta hivatást töltsön be: mint a Nemzetközi Vörös Segély megbízottja utazott szerte Európában hazánkban is , hogy támogassa az üldözött, bebörtönzött kommunistákat. Útja azután Spanyolországba vezetett, főápolónőként állt helyt a front első vonalaiban." Bár Modotti és Weston szerelmi kapcsolata csak pár évig tartott, alkotói munkájukra gyakorolt hatásuk máig megkérdőjelezhetetlen. Mai bejegyzésünkben Weston Modottiról készített aktképeit találod.

 

(forrás: fotomuveszet.net; kulturkor.wordpress.com; libri.hu; Peter Pollack: The Picture History of Photography, New York, 1958. fordította: Fenyő Imre; westongallery.com; kimweston.com; socalarchhistory.blogspot.com)

A fotótörténet híres szerelmespárjait bemutató sorozatunk korábbi részei:
Henri Cartier-Bresson és Martine Franck
Robert és Shana Parkeharrison
Bernd és Hilla Becher
Annie Leibovitz és Susan Sontag
Pierre és Gilles
Horváth M. Judit és Stalter György
Alice Springs és Helmut Newton
Lee Miller és Man Ray
Ata Kandó és Ed van der Elsken

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása