Berekméri Zoltán 1923. július 11-én született Kecskeméten. Kamaszkorától kezdve készített fényképeket, eleinte egy boxgéppel, a későbbiekben pedig testvére Rolleicordjával. Kiváló kompozíciós és térlátási képessége már akkor is feltűnő volt, a fény-árnyék hatások és az absztrahálás iránti kíváncsisága pedig egész életművében meghatározó maradt.
Az érettségit követően 1942-től 1958-ig postatisztviselőként dolgozott, majd 1958-tól egészen 1978-ig a Petőfi Irodalmi Múzeum műtárgyfényképésze volt, ahol reprodukciók és enteriőrök tízezreit fényképezte. 1956-ban alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, 1958-tól pedig a FIAP, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség tagja.
Berekméri Zoltán a csendes, narratíváktól mentes, de érzelmekben annál gazdagabb apró pillanatok tűpontos megfigyelője volt. Fő műfaja a csendélet, zsáner és a tájkép, amelyek a kortársaitól eltérően alig hordoznak magukban dokumentarista, szociografikus jegyeket.
Zsánerképein és csendéletein a poros üvegek, a papírfecnik vagy a tégladarabok ugyanakkora jelentőséggel bírnak, mint az emberek: szimbólumok, amelyek a maguk egyszerű módján jelenítik meg Berekméri különös világát. Ezek a zárt, kiegyensúlyozott kompozíciók a viszonyrendszerek megfigyelésére és átértékelésére késztetik a nézőt. Témáihoz évek múltán is vissza-visszatér, más megközelítésből vizsgálva azokat.
Berekméri lemondva a valóság szélesebb bemutatásáról, inkább a részletekre fókuszálva, leegyszerűsített látványokba sűríti gondolatait és érzéseit az életről, világról, természetről. Teszi mindezt élete végéig tudatosan. Pályája csúcsán, az 1958 utáni időszakban alkotott egyedi, magas színvonalú és koherens életművet, nem törődve sem a kort meghatározó ideákkal és ideológiákkal, sem a fotóművészeti tendenciákkal.
Szerény, a fotográfiái mögé rejtőzködő személyiség volt, akinek az életéből hiányoztak a nagy sorsfordító események és a fényes szereplések. Őt magát sokan, műveit kevesen ismerték és értették. Jól mutatja ezt az is, hogy életében mindössze egy önálló, gyűjteményes kiállítása volt 1985-ben az Ernst Múzeumban. Néhány évvel később, 1988. május 21-én a pomázi elmeszociális intézetben hunyt el. Kiss Imre

Berekméri Zoltán képeit most az ÚJRANÉZVE - Válogatás a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből című kiállításunkon is megtekintheted, ahol öt kiemelkedő magyar fotográfus – Székely Aladár, Máté Olga, Haller F.G., Haár Ferenc és Berekméri Zoltán – életművének egy-egy szeletét mutatjuk be öt eltérő kurátori koncepció alapján, kronologikus sorrendben. A kiállítás egyes szekciói önmagukban is értelmezhetőek, együttesen pedig a múlt század jelentősebb magyar fotótörténeti irányzatait tárgyalják. 

(forrás: maimano.hu)

ÚJRANÉZVE - Válogatás a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből című kiállításunk sajtóképeiből eddig az alábbi alkotókat mutattuk be.

Székely Aladár (1870-1940): Ady fotósa és Mai Manó tanítványa

Haller F.G. (1898-1954), 122 éve született a magyaros stílus képviselője

Máté Olga (1878-1961), a századforduló egyik legtehetségesebb fotográfusnője

Haár Ferenc (1908-1997), aki fényes karriert futott be Hawaiin