Ezek voltak 2020-ban a legjobb magyar természetfotók

2020. november 05. Mai Manó Ház

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, 30 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat.
A naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége immár 28. alkalommal rendezte meg a térség legnagyobb természetfotós pályázatát és kiállítását. Kevesen tudják, hogy a természetfotó a legsikeresebb művészeti ág Magyarországon. Természetfotósaink rendszeresen sikereket aratnak a világ legnagyobb pályázatain, itthon pedig mindegyikük „Az év természetfotósa” címet szeretné elnyerni.
A zsűrinek soha nem látott, rekordszámú 4114 kép közül kellett kiválasztania azt a 111 képet amelyek végül a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítóterének falára kerültek. A kiállított képeken QR kódok vannak, melyek használatával a látogatók nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatnak meg többet, hanem a social média térben ezeket a fotókat küldözgethetik ismerőseiknek, véleményt mondhatnak róluk és megoszthatják őket a világhálón.

Dr. Kalotás Zsolt a zsűri elnöke elmondta:

„Több, mint két évtizede veszek részt a naturArt – Az Év Természetfotósa pályázatra beérkezett képek zsűrizésében, és az ott szerzett tapasztalataim alapján, valamint zsűritársaim velem megegyező véleményét is tolmácsolva bízvást állíthatom, hogy a 2020. évi pályázatra beérkezett fotóanyag minden eddiginél színvonalasabb.”

Fáth Péter, a naturArt elnöke:

„Az idei pályázatra most érkezett a legtöbb kép a verseny közel 30 éves történetében. 2020-ban „Az év természetfotósa” kitüntető címet Potyó Imre nyerte, akinek nem kevesebb, mint 9 képe szerepel a legjobbak között. Pintér Csaba: Légivadász c. képe nyerte meg „Az év természetfotója 2020-ban” címet egy szenzációs „akció fotóval”, egy zsákmányoló karvalyt ábrázoló képével. Idén is Koncz-Bisztricz Tamás lett „Az év ifjú természetfotósa”, nagyon meggyőző portfólióval. De meg kell említenem Sztrehárszki Lili nevét is, aki egy nagyon szellemes képpel nyerte meg az ifi kategóriát. Nagy öröm, hogy a hazai természetfotózás folyamatosan fejlődik, és a „világsztárok” mellé nőnek fel az újabb, és újabb tehetségek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy idén a 14 kategóriát 14 különböző fotós nyerte!"

A galériában a Fotóhónap rendezvénysorozat keretében, a Természettudományi Múzeumban 2020. december 31-ig látogatható Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020 című kiállítás képeiből találsz egy válogatást, ahol a pályázat 14 kategóriájának legjobb képeit találod. 
(Ha mobilról olvasol minket, tudd, hogy a blog.hu rendszerében a galériában sajnos nem látszanak a képaláírások, így pont a legérdekesebb információkról maradsz le, ezért azt javasoljuk, hogy nézd meg a posztot egy másik eszközön!)

(forrás: naturart.hu

A fényképezés történetének legelső természetfotóiból ITT találsz egy válogatást. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása