Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Aktfotók a világ legnagyobb fotográfiai fesztiváljának kiállításaiból

2021. november 13. Mai Manó Ház

A világ első számú és huszonnegyedik alkalommal megrendezett fotográfiai vására és szakmai eseménye, a Paris Photo idén százhetvenhét kiállított művésszel várja a látogatókat november 11 és 14. között a párizsi Grand Palais ideiglenes, Jean-Michel Wilmotte építész által tervezett, ökotudatos Ephémère épületében. Közel százötven francia és nemzetközi galéria képviseli alkotóit és harminc, fotókönyvekkel foglalkozó kiadó is reprezentálja magát a fesztiválon, ahol huszonkilenc galéria első alkalommal mutatkozik be. A 2018 óta működő Curiosa szektorban idén is a feltörekvő alkotók munkáit láthatjuk, melynek kurátora a Photoworks igazgatója, Shoair Mavlian lesz. 

A Paris Photo vásáron a fotográfiai irányzatok terén is sokszínű képet kaphatunk, hiszen a 19. századi műtermi fényképezéstől a 20. századi fotóriporton át, a 21. századi konceptuális művészet területére fókuszálva válogattak be neves alkotókat a szervezők a fesztivál programjába. Mi most az aktfotó területéről váűlogattunk.

38arlenegottfirededdiesunssfriendironingny1972ag2002003.jpgFotó: Arlene Gottfried: Eddie Suns's friend ironing, NY, 1972, Tirage gélatino-argentique, 27,7 x 35,2 cm,
© Arlene Gottfried Estate / Courtesy Les Douches la Galerie, Paris. LES DOUCHES 

christopheguyegalerieamiyoonuntitledatnight1.jpgFotó: A Mi Yoon: Untitled, from the series 'At Night', 2010, Pigment print, 90x60cm
© A Mi Yoon / Courtesy of Christophe Guye Galerie. CHRISTOPHE GUYE 

asgercarlsen_caseyspooner12015_pigmentprintinwhitewoodframewithtruecolorglass_915x61cm_editionof51apcopy.jpgFotó: Asger Carlsen: CASEY SPOONER #1, 2015, PIGMENT PRINT, 91,5 X 61 CM,
Asger Carlsen / V1 Gallery. V1 

na_suicideintokyo_1994_003.jpgFotó: Nobuyoshi Araki: Suicide in Tokyo, 1994, RP-Pro crystal print, 43,2 x 35,6,
Nobuyoshi Araki, courtesy in camera galerie. IN CAMERA 

outline_6849.jpgFotó: Sara Punt: Outline, 2020, Archival Pigment print, 90 x 60 cm, Sara Punt,
courtesy Kahmann Gallery. KAHMANN 

mark_mcknight_heaven_is_a_prison_1.jpgFotó: Mark Mcknight: Heaven is a Prison, 2020, Book, 250 x 310 mm, Loose Joints Publishing.
LOOSE JOINTS 

lachapelle_davidhockneygoldenhour.jpgFotó : David LaChapelle: David Hockney: Golden Hour, 2017, 2017, Archival Pigment Print, 40x31.4 inches,
David LaChapelle. STALEY-WISE 

laurencesackman3.jpgFotó: Laurence Sackman: Arielle, 1983, Tirage argentique de 2008, signé au verso, 36 x 36 cm,
Laurence Sackman courtesy in camera galerie. IN CAMERA

A vásár további képeiből, ahol az egyik leghíresebb aktfotó (Rudolf Koppitz: Movement Study, 1925) is kiállításra került ezen a linken találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása