Az 1963-ban született Joe Dilworth 24 zenekarban, köztük a Stereolab nevű formációban is dobolt és 1987-ben a művészeti iskola befejezése után kezdett el fényképezni. Kelet-Európában először tizenévesen járt, ekkor ...

Az 1963-ban született Joe Dilworth 24 zenekarban, köztük a Stereolab nevű formációban is dobolt és 1987-ben a művészeti iskola befejezése után kezdett el fényképezni. Kelet-Európában először tizenévesen járt, ekkor ...
1839. augusztus 19-én a francia állam a Daguerre-rel és Niépce fiával kötött szerződés értelmében a világnak ajándékozta a szabadalmat, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ezen a napon a fényképészet ...
A hét fotója minden hétfőn az a kép, mely a Mai Manó Ház Facebook rajongói oldalán bemutatott A NAP FOTÓJA válogatásunkból az előző héten a legjobban tetszett nektek.
Az 1947-ben született Richard Young fotográfus Észak-Londonban nőtt fel. 1968-ban, huszonkét évesen került közelebbi kapcsolatba a fényképezéssel, amikor Párizsban töltött kilenc hónapig dolgozhatott John Bishop reklám és ...
Megfejthetetlen, hogy Ernst Haas számos riportjának egyike helyett miért éppen az 1954-es, A fáraók földje című kosztümös hollywoodi produkcióról készült sorozata került be az ausztriai kiállítás válogatásába. Howard Hawks ...
Elvis Presley autogramot ad, Németország, 1959 (Library of Congress)
...
Az 1933-ban Modenában született Franco Fontana leginkább színes absztrakt tájképeiről ismert, amelyek a Föld természeti elemeinek sokaságát egyszerűen zöld és sárga fűre, kék égre, zöld fákra és fehér felhőkre szűkítik le. ...
Jó hírünk van!
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Capa Központban csaknem egy hónappal tovább, 2014. szeptember 21-ig látható a Kontaktok című kiállítás, míg nálunk a Mai Manó Házban pedig egészen október 5-ig nézhetik ...
Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek hasonló témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.
Tim Mantoani a középiskolában ismerkedett meg közelebbről a fényképezéssel, ekkor egy 35mm-es fényképezőgépet használt. Később, az egyetem elvégzése után reklámfotósként dolgozott, majd 1995-ben saját stúdiót nyitott San ...
A hét fotója minden hétfőn az a kép, mely a Mai Manó Ház Facebook rajongói oldalán bemutatott A NAP FOTÓJA válogatásunkból az előző héten a legjobban tetszett nektek. Augusztusban a zene a témánk.
„1968-ban fedeztem fel Kaliforniát, mivel akkoriban Amerikában épp egy átalakulás zajlott. Szürreális kulturális hullám terjedt nyugatról keletre, ezért Kaliforniát jelöltem ki kutatási témámnak, mielőtt különcsége ...
Mi jut először eszedbe a fotóról? Egy szó. Egy mondat. Bármi.
...
Ünnepeld velünk a Szigeten is az idén 120 éves Mai Manó Házat!
Remek programokkal várunk Benneteket a Sziget fesztivál Múzeum negyedében, ahol munkatársunk, Csizek Gabriella kurátor válogatásában 2014. augusztus 13-17. között Mai ...
1969-ben egy forró augusztusi napon az ír fotós, Iain Stewart Macmillan egy létrán állt az Abbey Road kellős közepén, hogy a Beatles új albumának borítójához készítsen néhány képet. A fotózás összesen 10 percet vett igénybe, ...
Mivel Bert Hardy fotóját választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK , ezért ma kicsit bővebben is bemutatjuk a sajtófotózás egyik jeles képviselőjének életét. Bert Hardy angol fényképész, a sajtófotózás egyik úttörője 1913. május ...
Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyek hasonló témában készültek vagy olyat, amelyeken a fotográfusok éppen egymás munkáira reflektálnak.
Jim Marshallt a 60-as, 70-es évek legendás zenészeiről készült portréi tettek világhírűvé. Több mint 500 könyv címlapján vagy éppen a Rolling Stone magazinban jelentek meg képei. Sikerét jól jelzi, hogy ő volt az egyetlen, ...
A hét fotója minden hétfőn az a kép, mely a Mai Manó Ház Facebook rajongói oldalán bemutatott A NAP FOTÓJA válogatásunkból az előző héten a legjobban tetszett nektek. Júliusban a nyár volt a témánk.
Rocco Morabito 1967 júliusában egy megbízás miatt kocsikázott Jacksonville-ben, amikor meglátott egy csapat munkást a nyugati 26. utcában, akik egy villanyoszlopon dolgoztak. Morabito így emlékszik vissza a szerencsésen végződött ...