A századik bejegyzést olvashatjátok a Mai Manó Ház blogján.

Ebből az alkalomból Mai Manó császári és királyi udvari fényképészt és munkáit mutatjuk be, egyúttal jelezzük, hogy e hét vasárnapig a Mai Manó Házban ingyenesen megtekinthetitek a Mai Manó fotóiból rendezett kiállítást.

Fotó: Mai Manó és Társa: Mai Manó és fia, Artúr
"Az én régi kedves jó Forsché barátomnak szeretetem és tiszteletem jeléül.
Kelt Budapesten, 1899. szept. 4. Mai Manó és fia", celloidin, kabinetkép
FSZEK Budapest Gyûjtemény tulajdon

Kincses Károly: Mai Manó, császári és királyi udvari fényképész (1855-1917)

Ha csak annyit írnánk Mai úrról, hogy fényképészmester, szakíró, a maga korában a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője, 1885-től udvari fényképész, még nem sokat mondtunk volna, hiszen a maga korában féltucatnyi magyar fényképészről lehetett ugyanezt állítani. De ha hozzátesszük, hogy alapítója és főszerkesztője volt A Fény című lapnak, amely 1906-ban indult s máig felülmúlhatatlan etalonja a fényképészeti szaksajtónknak, akkor már állítottunk Mairól valamit, s ha megtoldjuk azzal, hogy a maga korában a szakmán belül az egyik legnagyobb szaktekintély, akire még a konkurens műtermek fényképészei is felnéztek, érthetővé válik a kibontakozó Mai-kultusz.

Apja dr. Mai Henrik (1809-?) bölcseleti és orvosdoktor, főreáliskolai tanár volt Budán, aki a későbbiekben saját intézetet nyitott. Mai Manó kimaradt a gimnáziumból, s már tizennégy évesen inaskodott Kalmár Péter Andrássy úti fényképésznél, miközben esténként rajziskolába járt. Később a Borsos és Koller cégnél tanult. A cég egyik beltagja Borsos József az ismert biedermeier festőből lett fényképész, a másik professzor Koller Károly, ugyancsak neves mester, akiktől volt mit tanulni. Aki valamicskét is adott magára, külföldön is tökéletesítette tudását, valcolt, azaz mestertől-mesterig járva vándorolt Európában. Így töltött hősünk is két évet Grazban, Leopold Bude műtermében, miközben magánúton leérettségizett. Hazajőve Budapestre, Koller tanár műtermébe került laboránsnak. Csekély nyolc évi tanulás után, 1878-ban lett Mai Manó önálló fényképésszé. Társult Békei özvegyével és Mai és Társa néven nyitottak műtermet. A Vilmos császár út és Andrássy út sarkán, egy üres telken álló kis műteremházban dolgoztak 1882-ig, amikor menniük kellett, mert ide épült az ún. Saxlehner-patikaház.

1885-ben már főnök, három-négy segéddel dolgozott. Elsősorban a felső középosztályról készítették műtermi portréikat, de korai riportjellegű felvételei is maradtak. 1885-ben alapító tagja volt a Fényképész Ifjak Önképző és Segély Egyletének. Egyik kezdeményezője a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének. 1896-ban a Fényképészek Asztaltársaságának is elnökévé választották, ami a szakma igazi elismerése, megbecsülése volt. 1894-ben építtette többemeletes műtermét a Nagymező utca 20-ban, a Somossy Orfeummal átellenben. Korábbi műtermét sem adta fel, a Váci körút 14-ben, az Andrássy úttal szemben, Mai és Társa néven Szigetivel dolgozott együtt. (Csak érdekesség, hogy ez lett később Angelo első budapesti műterme).

Mai, hogy tökéletesítse tudását, beutazta Németországot, Olaszországot, Franciaországot. Kitüntetései késői verzóinak teljes felületét betöltötték. Szakirodalmi működéséért a Wiener Photographische Gesellschaft tüntette ki, ezüstérmet nyert Székesfehérváron 1879-ben, Triesztben 1882-ben. Az 1885-ben Budapesten rendezett Országos Kiállításon gyermekfelvételeivel keltett feltűnést. A Millenniumi Kiállításon zsűritag volt, ugyanakkor királyi elismerést és állami ezüst érmet nyert. Az 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel honorálták képeit. Egyszóval amit fényképész a maga korában elérhetett, az kijutott a jó Manónak.

 
Fotó: Mai Manó és Társa: Anya és gyermeke, 1902.

Fotó: Mai Manó és Társa: Családi csoportkép, 1895.

Fotó: Mai Manó és Társa: Ismeretlen nő kalapban, angyalos csattal, 1890 körül.

Részlet Nádas Péter esszéjéből, mely a Mai Manó fotográfiái című fotóalbumban jelent meg 2003-ban:

Mai Manó műtermi képein az éppen megszülető modern egyén áll elibénk az élő és igen bensőséges tekintetével. Ez az egyén elég hiú, s nemcsak a gazdagságot és a luxust, hanem ezeknek akár a látszatát is igen kedveli. Mai Manó azonban nem csupán kiszolgálja, hanem mintegy dokumentálja a megrendelő hiúságát és az illúzióit. Vele együtt más fotográfusok is ekkor fedezik fel maguknak a gyermeket, mint önálló lényt. Ez esetben azonban megrendelőnek is a dokumentatív igény a fontosabb. A polgári világ fejlődésükben akarja látni az örökösöket, s a folyamat képeit mintegy archiválni, megőrizni a még távolabbi jövőnek.(...)

Mai Manó az emberi élet kivételes napjain készítette a képeit, az első áldozás vagy a barmicva, az eljegyzés, az esküvő és a keresztelő napján. A nagy nap egyetlen pillanatát örökítette meg, ám nem a köznapiság, hanem a reprezentáció és a feltörekvés jegyében.

Annak az elképzelésnek a jegyében, hogy minden embernek vannak nagy napjai.

A megörökített személyek pszichikus realitása és az egész műtermi fényképezkedés rég halott. Talán a huszadik század hatvanas éveinek végén lehelte ki illuzionista lelkét. Habár a bensőséges többre törésben vagy az illuzionizmusra való igényben a mai napig magunkra és a családunkra ismerhetünk e régi és felettébb becses képeken.
 

Fotó: Mai Manó és Társa: Két gyermek, 1905.

Fotó: Mai Manó és Társa:Négy gyermek kulissza csónakban, 1893. k., albumin, kabinetportré

Fotó: Mai Manó és Társa:Testvérek, montázs, kézzel színezett, 1885. k., 63x79 cm

Korai riportjellegű felvételei is maradtak, az 1889-es véderő javaslat elleni tüntetésről, Kossuth Lajos temetéséről (1894), Kossuth Ferencről (1894). 1903-ban Bartók Bélát is fényképezte. Képeinek hátoldalára, kollégáihoz hasonlóan hirdetéseket tervezett, melyekről 1894 után soha nem hiányzott a saját építésű műteremháza, az „Az Andrássy út legközelében”.

Fotó: Mai Manó: Kossuth Lajos temetése, 1894.04.01. (MFM tulajdon)