A hét fotója #169 - William C. Beall: Hit és bizalom (1957)

2015. április 20. Mai Manó Ház

William C. Beall haditudósítóként a második világháború alatt ugyanabban a szakaszban szolgált, mint Joe Rosenthal, aki 1945-ben Pulitzer-díjat nyert a mára már ikonikussá vált zászlóállító képével. Beall szintén Iwo Jimán volt, de aznap a sziget másik oldalán fényképezett.
A háború után már a Washington Daily News alkalmazásában dolgozott, mikor 1957 szeptemberében a Kínai Kereskedők Egyesületének felvonulásáról kellett képeket készítenie. Visszaemlékezéseiből megtudhatjuk, hogy bár szemét folyamatosan a Kínai negyedben megrendezett felvonuláson tartotta, meglátott egy kisfiút a tömegből az úttestre lépni, akinek figyelmét valószínűleg az akkor elhaladó színes sárkánynak beöltözött tánccsoport kelthette fel. Egy magas rendőr azonnal odalépett a kisgyerekhez, hogy figyelmeztesse, lépjen vissza a forgalmas utcáról, mivel a táncosok petárdákat dobálnak maguk körül. Beall ekkor hirtelen előkapta a Speed Graphic típusú fényképezőgépét, odafordult és kattintott. Miután visszasietett az irodába, előhívta a negatívot és már ekkor látta, hogy valami különlegeset sikerült megörökítenie.

A hét fotója minden hétfőn az a kép, mely a Mai Manó Ház Facebook rajongói oldalán bemutatott A NAP FOTÓJA válogatásunkból az előző héten a legjobban tetszett nektek. Áprilisban a sajtófotó a témánk. 

beall.jpgFotó: William "Bill" C. Beall: Hit és bizalom, 1957. szeptember 10, Washington 

A fiatal járőr Maurice Cullinane - aki 1974-ben Washington rendőrfőnöke lett – egy interjúban elmondta, hogy nem akarta megijeszteni a kisfiút, sőt, meg akarta óvni, ezért nagyon kedvesen szólt hozzá. A képen látható kétéves kisfiú Allan Weaver nővérével és édesanyjával nézte a felvonulást, apja tengerészként szolgált ekkor Japánban. Allan napjainkban családjával Sherman Oaksban él, nappalijában ma is kint van a fotó, mely ismertté tette. 

beall_2.jpgFotó: Denny Beall: William C. Beall Pulitzer-díjas fotójával 

A Hit és bizalom című kép először a Washington Daily News címlapján jelent meg, majd a LIFE magazin is átvette és miután 1958-ban Pulitzer-díjat nyert a világ számos képesújságja is publikálta. A fotó a washingtoni DC Police Boys Club logója lett és 2012-ben a Georgia államban működő Jonesborói törvényszék épülete előtt egy életnagyságú szobrot is állítottak, emlékül a mára már világhírű vált fotó készítőjének és szereplőinek. 

statue_in_jonesboro.jpgFotó: Denny Beall: A Pulitzer-díjas fotó tiszteletére állított szobor, Jonesboro

(forrás: washingtonpost.com; mpdc.dc.gov)

A 2015. január 12-én megrendezett kerekasztal-beszélgetésen az Index rendvédelmi szakszervezetek egy 2011-es tüntetéséről készült tudósítása miatt indult per eredményeként született határozat alapján járták körül a résztvevők, hogy milyen kérdéseket vet fel a rendőrök arcának publikálása. Az erről szóló bejegyzésünket és az eseményről készített videót ITT találod. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása