1886. március 24-én született Edward Weston, a XX. századi fotóművészet egyik legfontosabb szereplője. Lapozó rovatunkban ma egy 1958-ban - Weston halála után két hónappal - a Fotó Prisma folyóiratban megjelent nekrológot mutatjuk be.
Fotó: Willard Van Dyke: Portrait of Edward Weston, 1932.
Edward Weston emlékére (1886-1958)
Dr. Fritz Neugass
/Foto Prisma, 1958. március, 116. oldal/
Újév napján, hosszú, súlyos szenvedés után meghalt Edward Weston, Amerika nagy fényképésze. Három évtized óta a világtól teljesen elzárkózva élt egy kis kaliforniai házban, s kizárólag a fényképezésnek szentelte magát, mígnem egy gyógyíthatatlan betegség teljesen megbénította. Életének alkonyát ő maga még súlyosabbá tette azzal, hogy mint az igazság fanatikusa, ragaszkodott meggyőződéséhez, nem volt hajlandó semmiféle kompromisszumra és végül elveszítette minden üzletfelét, mert nem akart kifejező arcok helyett üres maszkokat fotografálni. Weston tizenhat éves korában kapott apjától egy fényképezőgépet. Ez a nap egész életére döntő jelentőségű lett. Ettől kezdve semmi érdeklődést nem mutatott az iskola, a játék és a sport iránt. Csak a fényképezés kötötte le. Fényképész-műterme, amelyet Amerika nyugati partvidékén alapított meg, hamarosan híressé vált. A húszas évek stílusában lágyan rajzoló tárgylencsével fényképezte le megrendelőit, és a fényben fürdő, finom női fejekben különösen festői hatást ért el. Neve híres lett az egész Nyugaton; sok hollywoodi híresség tette meg a hosszú utat San Franciscóba, csak azért, hogy Weston elkészítse portréját. Minthogy időközben megházasodott és családja hat tagúra szaporodott, rákényszerült arra, hogy fényképezőgépével hazudjék és ennek következtében kezdte meggyűlölni saját magát.
1915-ben, a San Francisco-i világkiállításon éremmel jutalmazták. Itt találkozott először a modern francia művészettel, s új eszméket merített belőle saját alkotó tevékenysége számára. Elhatározta, hogy az igazság kedvéért feláldozza kereskedelmi sikereit és a jövőben csak meg nem alkuvó képeket csinál. Tudatában volt küldetésének: hogy az amerikai fényképezés megújítására hivatott. Képérzéke egyre jobban eltávolodott a konvencionális arcképektől. Igaz, hogy üzletileg veszteséget szenvedett, ezzel szemben megtalálta igazi énjét, s ettől kezdve hűségesen kitartott mellette. New Yorkba utazott, s ott megtalálta Alfred Stieglitzet, a híres fényképészt, akinek ott kiállító csarnoka volt. Ebben képzőművészeti alkotások mellett fényképeket is kiállított. Ezen kívül kiadta a „Camera Work” című folyóiratot. New Yorkban Edward Steichennel is találkozott Weston, akinek arcképeitől el volt ragadtatva. Ekkor kezdett Weston félig absztrakt formákkal kísérletezni. Valósággal új világot fedezett fel és ez az új világ lenyűgözte. Absztrakció és realizmus vált ettől kezdve azzá a két pólussá, amelyek között élete művét megvalósította.
1924-ben Weston Mexico City-be költözött és ott ismét műtermet nyitott. Ám vevőköre semmivel nem volt jobb, mint San Franciscóban. S mivel Mexicóban akkor szakadatlan forradalmak folytak, ez ugyan érdekessé és izgalmassá tette az életét, a fényképezést azonban nem egyszerre veszélyessé. Ezidőtájt ismerte fel Weston az alkotásban rejlő kettősséget és igyekezett tevékenységének súlypontját realisztikusabb felfogásúvá tenni. 1925-ben a következőket jegyezte fel naplójában: „A fényképezőgépnek az a feladata, hogy az életet adja vissza, hogy a dolgok igazi tartalmát, lényegét ragadja meg. Nem fogok elmulasztani egyetlen alkalmat sem, hogy érdekes absztrakciókat fényképezzek, azt hiszem azonban, hogy a fényképezőművészet végleges formája a realizmus lesz.” Ennek megfelelően igyekezett egységbe olvasztani technikáját és esztétikai felfogását. „Csak akkor sikerül a fénykép érzelmi és szellemi értékét biztosítani, ha tökéletes negatívról tökéletes másolatot tudok készíteni.” Egyszerűsíti technikáját, ettől kezdve csak egyszerű levonatokat készít fényes másolópapírra, a sokkal hatásosabb matt platina-levonatok helyett. 18x24 cm méretű fényképezőgépének lágyan rajzoló tárgylencséjét éles képű objektívvel cseréli ki és f.64-re rekeszel le.
Weston ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy a fényképésznek előre pontosan meg kell állapítania felvételének képkivágását, kompozícióját. A 18x24 cm méretű homályos üveg lehetővé tette számára, hogy a végleges képet előre pontosan megvizsgálja. Az eredeti képkivágás minden megváltoztatását elítélte és a művészi látásmód hiányosságának tekintette. Egy-egy művészi egység kialakításában Weston fokozatosan virtuóz tökéletességre tett szert. Képein mindig minden a megfelelő helyen van, s megfelelő megvilágításban. Negatívjaiból soha nem nagyított ki részleteket, mert az ellentmondott az alapvető munkamódszerének és befolyásolta volna felvételei élességét. Mindenek előtt a forma tisztaságát követelte meg; azt kívánta, hogy a tárgyak lényege és anyagszerűsége mindig világosan felismerhető legyen.
1926-ban azt írta naplójában: „A fényképezőgép többet lát, mint az emberi szem. Miért nem használnók ki ezt a lehetőséget?” Tájképfelvételein minden rendkívül éles, az előtértől egészen a háttér végtelenségéig tisztán kirajzolódik. Ha ilyen tájképfelvételt néz az ember, szeme ide-oda bolyong a képen és fokozatosan, egymás után fogadja magába részletit. Így a szemlélő agyában végül sokféle benyomásból álló kép keletkezik, amelyek a fényképen egyidejűleg láthatók a legapróbb részletekben. 1927-ben Weston – aki most ismét San Franciscóban tartózkodik – felfedezi a mikrokozmosz világát. Megbabonázzák a gombák, káposztafejek és más növények új formákat lepleznek le előtte, kagylók hirdetik a természet szépségét. Úgy érzi magát, mint aki új világokat fedezett fel. Az absztrakt formák hihetetlen gazdagságát fedezi fel minden természeti jelenségben.
A húszas és harmincas években Amerika iparosodását fényképezi Weston. Igyekezik fényképezőgépével az ország átalakulását, hatalmas fellendülését megragadni. 1937-ben, a fényképészek közül elsőként, Guggenheim-ösztöndíjban részesül. Most Amerika nyugati vidékeit kezdi fényképezni; a Death Valleyt, elhagyott aranyásó városokat, a Csendes-óceán partvidékének zátonyait. 1940-ben, egy könyvkiadó szövetkezet számára, megalkotja Amerika képét, illusztrációkat Walt Whitman „Fűszálak” (Leaves of Grass) című híres verseskötetéhez. Bányászvárosok, a prérin álló magányos tanyák, Maine állam palotái, Tennessee gerendaházai, Massachusetts mézeskalácshoz hasonló épületei, indiánus faluk, hajók sorakoznak fel ebben a könyvben, s mindig újra: a tenger.
A második világháború idején fejezi be vándorútját. A háza körüli dűnékben aktfotókat készít. Még mindig kizárólag 18x24-es méretben. Aztán röviddel megbetegedése előtt, színekkel kezd kísérletezni. Egész életében mindig színekben látott. Ezeket a színeket fekete-fehérbe transzponálni csak nagyon nagy belső fegyelemmel lehetett. Élete folyamán Weston egész sor tanítványt szerzett, akiket művészete nagy mértékben befolyásolt. 1932-ben ezek a tanítványok munkaközösségbe tömörültek, amely „f 64” elnevezés alatt vált ismeretessé. Azért alkalmazták ezt a terminus technikust, hogy ezzel is demonstrálják az élesen kirajzolt felvételek iránti előszeretetüket. A csoport alapítói közé Westonon kívül olyan híres fényképészek tartoztak, mint Ansel Adams, Imogen Cunningham, John Paul Edward és Willard van Dyke. Ők alkották az Egyesült Államokban uralkodó szalon-fotografálás ellenpólusát. Weston realizmusa Európában is hatással volt, s különösen Németországban. A „Deutsche Werkbund” 1929 évi stuttgarti kiállításán mutatták be európai földön első ízben Weston művészetét, amely már akkor mély benyomást keltett. 1957-ben Clyde Stoumen „The Naked Eye” (A meztelen szem) címmel filmet készített az amerikai fényképezésről, amelyben Edward Weston alkotásának díszhelyet biztosított.
Forrás: A Magyar Fotóművészek Szövetsége : Fotótörténet gyűjtemény : külföldi lapszemle; I. füzet, kézirat, 1958.
Fotó: Edward Weston: Nahui Olin, 1924.
Fotó: Edward Weston: Excusado, 1925.
Fotó: Edward Weston: Shell, 1927.
Fotó: Edward Weston: Dancer, 1927.
Fotó: Edward Weston: Pepper No. 30., 1930.
Fotó: Edward Weston: Artichoke Halved, 1930.
Fotó: Edward Weston: Cabbage Leaf, 1931.
Fotó: Edward Weston: Nude, 1936.
Fotó: Edward Weston: Nude on Sand, Oceano, 1936.
Fotó: Edward Weston: Grass Against Sea, 1937.
Fotó: Edward Weston: Nude Floating, 1939.
Fotó: Edward Weston: Woodlawn Plantation, Louisiana, 1941.
Fotó-kalendárium rovatunk további bejegyzéseit ITT találjátok.
