Azt, hogy Nadart - kortársai zömével ellentétben - mennyire nem a külsőségek, hanem a kifejezés érdekelte, egy érdekes kísérlete is bizonyítja. Egészen közelről fényképezte le Charles Gounod szuggesztív kifejezésű szemeit. Másik érdekes elképzelése már a mozgókép alkotásmódjához közelítette a fotóportrét: "Arról álmodom - írta -, hogy egy szónok mozdulatait, arckifejezésének változásait folyamatosan rögzítve láthassam, mint ahogy a fonográf rögzíti a szavakat vagy az éneket." Elképzelését fia, Paul Nadar segítségével a századik születésnapját ünneplő Michel Eugene Chevreul kémiatudóssal készített úttörő jelentőségű fotóinterjúban valósította meg, mely rendkívül változatos kifejezéssorral tükrözte a beszélgetés lényeges mozzanatait. E képsort a sajtóban elsőként megjelent riportként tartják számon.
Fotó: Nadar: Michel Eugene Chevreul, 1886.
Nemcsak az emberábrázolás területén volt nagy hatású újító Nadar. A XX. századi univerzális riporterek előfutárának tekinthető, aki az élet minden területét, minden jelenségét rögzíteni akarta kamerájával. Akkoriban a nedves eljárás technikai akadályai igen megnehezítették a műtermen kívüli munkát, mivel a fényérzékeny lemez elvesztette érzékenységét, ha nem azonnal, a felvétel helyszínén rögtönzött sötétkamrában végezték el az előhívást, rögzítést. Nadar mégis Párizs fölé és alá száll fényképező gépével: 1858-ban léggömbről készített légi felvételeket a városról. Hatása igen jelentős volt nemcsak a fotóra, hanem talán a festészetre is: a fotóban először csak a városképeken vált gyakorivá a felülnézet, a festészetben az 1870-es évektől kezdve az impresszionisták más témakörökben is gyakran alkalmazták a madártávlatot. Néhány évvel később Nadar ívlámpa fényénél Párizs katakombáit és csatornarendszerét fényképezte (az elsők között alkalmazott műfényt fotóműtermében is). Készített színházi felvételeket, életképeket, sőt eseményfotókat is. Egyebek között több mint száz felvételt a párizsi Opera Comique leégéséről. Otthonuk, környezetük atmoszféra-gazdag bemutatásával idézte fel kortárs és már elhunyt írók alkotói világát. Ezeknek a felvételeknek túlnyomó része inkább dokumentatív, mint művészi értékű, de szemléletes bizonyítékai Nadar állandóan újra törő, kísérletező tevékenységének, mellyel a fotó lehetőségeit, felhasználási területeit tágította ki.
Nadar mély kifejező erejű emberábrázolásával a franciák közül csupán Etienne Carjat (1828-1906) tudott versenyre kelni, ő azonban csak rövid ideig, mellékfoglalkozásként űzte a fotográfiát, és viszonylag kevés felvételt készített. Neves embereket ábrázoló portréi hasonlóan életteljesek és intimek, mint Nadaréi, amint ezt a Baudelaire-ről készített igen őszinte és lényegre törő kifejezésű arcképe bizonyítja.
Fotó: Etienne Carjat: Baudelaire, c. 1863. Metropolitan Museum of Art.
Míg Nadar és Carjat a fotó nyelvén, annak sajátosságaiból kiindulva alakították képeiket, az igen népszerű Antoine Adam Salomon szobrász, aki szintén mellékesen foglalkozott fényképezéssel, portréit a régi mesterek stílusában állította be, és nem annyira festői, mint inkább szobrászi, domborműszerű hatást igyekezett a különböző világítási hatásokkal elérni.
Fotó: Antoine Adam Salomon: Self-portrait, c. 1860.
Nem a modell lényéhez alkalmazkodott, hanem egy általa elképzelt tulajdonságot próbált belevetíteni az alakba. Sok műtermi kelléket használt képeihez, ami csökkentette az ember szerepét a kompozícióban. Azok a kritikusok és fényképészek, akik nem értették meg, hogy a fényképezés egészen másfajta megközelítést igényel, mint a képzőművészet, és akik nem méltányolták a fényképi kifejezésmódot, elismeréssel nyilatkoztak képeiről. H. P. Robinson, a „művészi composite" fotó propagátora így írt: „Salomon-ban rokonszellem van, megpróbálja felemelni a fotográfiát egy olyan művészetté, mely összehasonlítható a festészettel."
(forrás: encyclopedia.com, wikipedia.org)
Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
Tovább a következő fejezethez
