Portfólió - Frank Horvat (1928)

2015. március 20. Mai Manó Ház

Frank Horvat 1928. április 28-án Abbáziában (ma Horvátország területén található) született magyar apa és osztrák anya gyerekeként. A második világháború kirobbanásának évében menekültek Luganóba, ahol Horvat középiskolai tanulmányait fejezte be. 16 évesen vette első fényképezőgépét, melyet a bélyeggyűjteményéért kapott pénzből vásárolt. Első fotósorozata Dél-Olaszországban készült 1951-ben, melyet az Epoca magazin címlapján közölt. (Ez volt a képeslap történetének első színes címlapfotója.) Ugyanebben az évben ismerte meg személyesen Robert Capát és Cartier-Bressont. 1955-ben saját költségen utazott el Indiába, az ekkor készült riportfotói a Paris Match, a Picture Post és a Life hasábjain is megjelentek. A sorozat képeit Edward Steichen a legendás The Family of Man című kiállítás anyagába is beválogatta.
A divatfényképezéssel az ötvenes években került közelebbi kapcsolatba, ebben az időben a Vogue és az Elle lapokban jelentek meg képei. 1959-ben három éven át a Magnum ügynökség tagja volt, majd a hatvanas évektől szinte kizárólag divatfotókat készített. Horvat folyamatosan kísérletezett a szürrealista hagyományok szellemében, így a kilencvenes években egyike volt az első művészeknek, akik a Photoshop program segítségével módosították képeiket. Frank Horvat jelenleg Párizsban él. 

hat-by-givenchy-photo-by-frank-horvat-longchamp-racetrack-paris-1958.jpgFotó: Frank Horvat: Model Bettina Graziani “Bettina”, Hat by Givenchy, Longchamp Racetrack, Paris, 1958 

A képre kattintva Frank Horvat 24 fotóját láthatod.

frank_horvat001.jpg

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása