Augusztus 29-én ünnepeljük a Magyar Fotográfia Napját, melynek történetéről ITT olvashatsz bővebben.
A photography szót Sir John Herschel nevéhez kötjük, aki 1792. március 7-én született az angliai Slough, Berkshireben, apja Sir William Herschel - híres csillagász - 1781. március 13-án fedezte fel az Uránusz bolygót, bár eleinte üstökösnek tartotta. Herschel egyike volt a fotográfiai eljárások legnagyobb feltalálóinak. Ő volt az, aki megalkotta és publikációiban elsőként használta a photography, positive, negative és a snapshot szavakat, bár ezen a két világháború között heves vita alakult ki neves fotótörténészek között. Amit biztos állíthatunk, hogy a fotográfia (photography) szót 1839. február 17-én két saját negatívjára is ráírta, valamint Talbotnak is ír erről ugyanazon év február 28-án. (De a szó születésének dátumaként február 11 és 13 is szerepel a fotótörténeti írásokban). A szó a görög fotosz (fény) és a graphé (rajzolni) összevonásából alkotott kifejezés (drawing with light).
A fénykép egy szép magyar szavunk, aminek helyét a köznyelvben és a szakirodalomban is lassan átvette az angol eredetű fotó. Bár ennek ellentmond, hogy a Google keresője háromszor annyi találatot ad a „kép” szóra, mint a „fotó”-ra. De azt is meg kell jegyzeni, hogy háromszor több találatot mutat a "fotós" szavunkra, mint a "fényképészre", ami viszont majdnem egyezik a "fotográfus" szó számadataival. Érdekesség,hogy az index.hu főoldalának fejlécében a Fotó szó szerepel, míg az origo.hu oldalán a Kép szavunk kapott helyet.
Lapozó rovatunkban egy érdekes fejezetet olvashattok Szabó T. Attila az Országos Széchényi Könyvtár nyilvános adatbázisában is megtalálható Anyalnyelvünk életéből. Válogatott tanulmányok, cikkek című könyvéből, melyet a Kriterion Kiadó 1970-ben jelentettet meg Bukarestben. Szabó T(örpényi) Attila erdélyi magyar nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató 1906-ban született és már az 1930-as évektől kezdődően a nyelvészet irányába fordult. A blogunkon olvasható 1968-ban megjelent írásában - melyben a fotó szó elterjedését kritizálja - egy harminc évvel korábban publikált gondolatmenetét folytatja.
Foto és talán fotoló
Rég az ideje, hogy egy adott esettel kapcsolatban epés hangú cikket írtam az akkor is már veszedelmesen terjedező fotó szó használata ellen. Különösen felbőszített az, hogy néprajzi jellegű, sőt a magyar parasztság és munkásság életét nemegyszer merész, korszerű társadalomszemlélettel bemutató munkák képaláírásában is unos-untalan szemembe ötlött s ma még gyakrabban kerül elém ez a szó. Most már egy fényűző kiállítású fényképészeti folyóirat Foto címe, képaláírásai és cikkei terjesztik ezt a szót meg hatalmassá duzzadt szócsaládját. Mai irodalmi nyelvünk nyilvántartásába, az ÉrtSz-ba az alapszón kívül a fotóanyag, fotocella, fotográfia, fotográfus, fotókópia, fotómontázs, fotoriport, fotoriporter összetételt is a besorolásra köteles szavak közé tartozónak vélte a szerkesztőség. Az alapszónak azonban ennél persze több összetétele terjeszkedik elsősorban éppen a fotósok és a Foto folyóirat cikkíróinak jóvoltából. Az említett folyóiratnak csak egyetlen száma [XIII (1967). 10. sz.] első lapjáról ezeket a példákat írtam ki: fotoamatör, fotoélet, fotoesztétika, fotógrafika, foto-iparművészet, fotóklub, fotómontázs, fotóművészet, fotószalon, fototárs és fototechnika. Az előbb említett fotós ott meghitt jövevény. Ugyanabban a számban már jóval kevesebbszer találkozunk a fénykép, felvétel, kép, fényképészet szóval és a velük alkotott régebbi összetételekkel. Megjegyzendő azonban, hogy az ÉrtSz-ban is eggyel több példával szerepelnek a foto összetételei, mint a fénykép és származékai.
Látnivaló, hogy az első cikkem megjelenése óta elrohant idő alatt a címbeli szónak sikerült teljesen eluralkodnia a magyar szókészletben. E tény ellenére el kell rebegnem azt a félénk, idejét múlta véleményemet, hogy magamnak, aki már annak idején is, az azóta eltelt idő alatt aztán még jobban sok mindenhez hozzászoktam az idegen szavak élvezése terén, nekem kissé különösnek tetszett és annak látszik ma is, hogy ez a szépséges „nyelvgazdagító" szó a felvétel, fénykép vagy egyszerűen kép szó kiszorítása útján 1 : 3 arányú fura „gazdagodás"-sal száműzze három jó, régi magyar szavunkat. Eddig csak fényképészek műtermén, sokszor meg éppen csak fabódékon láttuk a foto szót, remélhető azonban, hogy a városiak jóvoltából nemsokára lekerül a „nép"-hez is, mint a faluhoz leereszkedő városiak kedves ajándéka. Akkor majd a kellően „kiművelt" falusiak „városias"-nak tartják így alakítani a közkeletű éneksort: „Sárba taposom a fotódat ..." Sőt, ki tudja, a népismertető és népművelő buzgalom hatására akkora lendületet vehet az őstermelők között is a nyelvművelés és az újabb „nyelvfejlesztés" vágya, hogy valamelyikük egy napon foto-atelierbe lépve, fotoartistánk mély megelégedésére, arra kéri majd őfotóságát, hogy fotólja le. Várva várjuk a csodálatos nyelvi „fejlődés"-nek azt a reménylett idejét, amikor parasztságunk és a városiak testvéri összefogásából a síel mintájára, majd ilyen igék is születnek, mint fotoel, vagy hogy „magyarabbak" legyünk: fotoal. A fotoló törekvések eredményeként megérhetünk ennyit, sőt kellő szerencsével és buzgó fáradozás eredményeként még ennél többet is! (1938/1968)
(forrás: Szabó T. Attila: Anyalnyelvünk életéből. Válogatott tanulmányok, cikkek. Kriterion Kiadó, Bukarest, 1970, 134-135. oldal, mek.oszk.hu)
Az ötvenes években egy másik vita is kialakult az akkora már teljesen elfogadott fotó szóval kapcsolatban; ékezettel vagy anélkül írandó. A Foto magazinban megjelent írást a Lapozó rovatunk következő részében olvashatjátok.
