Arago, fizikus és csillagász, valamint francia képviselő nagy érdeklődést mutatott Daguerre felfedezése iránt, miután Daguerre bemutatta neki találmányát, ő pedig 1839. január 7-én bejelentette a Francia Akadémián és megvételre ajánlotta a szabadalmat a kormánynak. Arago 1839. augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. A kormány élt ezzel a lehetőséggel és életjáradékot fizetett, évi 6000 frankot Daguerrenek és négyezret Niépce örökösének, majd a felfedezést ugyanezen a napon, 1839. augusztus 19-én a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ezen a napon a fényképészet megszületését ünnepli a világ.
Gondoljunk bele, hogy milyen nélkülözhetetlenné vált a fényképezés (képrögzítés) modern civilizációnk számára! Képzeljük el azt a sok milliárd fényképet, amely óriási fordított piramisként halmozódik a legelső kép fölé, s akkor könnyen fel tudjuk becsülni e felfedezés jelentőségét.
Mai bejegyzésünkben - a fényképészet születésnapján - az elmúlt közel 200 év híres első képeit mutatjuk be.
A VILÁG LEGELSŐ FOTOGRÁFIÁJA (1826 v. 1827)
A világ első fényképe a kémia és az optika több évszázados fejlődésének - többek közt a camera obscura feltalálásának - köszönhetően jöhetett létre. Az 1765. március 07-én Franciaországban született Joseph Nicéphore Niépce 1793-tól kezdett kísérletezni a fény leképezésével, amit akkoriban inkább technikai kérdésnek tekintettek, hiszen a művészi szempontok csak később jelentek meg. Néhány őt megelőző kutató - mint az angol Wedgwood és Davy - hiábavaló kísérletezése után 1826-ban (vagy 1827-ben) elsőként sikerült a camera obscurában kirajzolódott képet fényérzékeny anyagon, a fény hatására megkeményedő ún. júdeai aszfalton rögzítenie. Mivel azonban Niépce heliográfiának nevezett eljárása igen durva, rossz felbontóképességével és igen alacsony érzékenységével nem felelhetett meg a közönség elvárásainak, felfedezője még nem léphetett vele a nyilvánosság elé. Az ablakából udvarát és a szomszéd házat ábrázoló felvétel, mely a világ első fennmaradt fényképe, feltehetőleg nyolc óra hosszat tartó megvilágítást igényelt. A magyar szakirodalomban és a fotótörténettel foglalkozó írásokban leggyakrabban a Kilátás a dolgozószobából címen találhatjuk meg a képet.
Fotó: Joseph Nicéphore Niépce: Kilátás a dolgozószobából, 1826 v. 1827
A VILÁG LEGELSŐ EMBERÁBRÁZOLÁSA (1839)
A Niépce kutatásait társaként folytató párizsi díszletfestő, Louis Jacques Mandé Daguerre (1787-1851) próbálkozásait viszont 1837-ben szerencse kísérte: a jódgőzzel kezelt, ezüstözött rézlemezen a keletkező ezüstjodidból lappangó kép alakult ki, melyet Daguerre melegített higanygőzök segítségével tett láthatóvá. Az ezüstjodid és a higany egymásra hatásaként a világos tónusokat, a fényeket adó ezüstamalgám jött létre, az árnyékokat pedig az ezüstalap sötétebb tónusai adták. Eljárásával hihetetlenül finom részleteket mutató, közvetlen pozitív kép jött létre, egyetlen példányban. A megvilágítatlan ezüstjodidot Daguerre a további kémiai reakció kiküszöbölésére konyhasóval oldotta ki. A felfedezést Daguerre pártfogója, Arago, a nagytekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián.
A dagerrotípiát, amit a fotográfiai szakirodalom az első emberábrázolásnak tart, ugyanebben az évben 1839-ben - fotótörténészek szerint április 24. és május 4. között - készíthette el. Daguerre lakásának ablakából fényképezett, ahonnan a Boulevard du Temple-re nyílott kilátás. Aznap három fotót készített, a mellékelt felirat szerint az elsőt reggel nyolc órakor. A hosszú expozíciós idő miatt a képről eltűntek a mozgó tárgyak, így csak az álló, mozdulatlan részeket volt képes rögzíteni. És ilyen volt az épületek, árnyékok, növények mellett a cipőtisztító és vendége is. Egyes források szerint ők Daguerre kérésére álltak ott, de ezt semmilyen írásos bizonyíték nem támasztja alá. Kilétüket nem sikerült megállapítani.
Fotó: Louis-Jacques-Mandé Daguerre: A Boulevard du Temple látképe, Párizs, 1839. Bayerisches Nationalmuseum, Munich gyűjteményében
A VILÁG LEGELSŐ ÖNARCKÉPE / A VILÁG LEGELSŐ PORTRÉJA (1839)
1839-ben a holland származású, amerikai Robert Cornelius (1809-1893) egy októberi (más források szerint novemberi) napon felállította apja vállalkozásának hátsó udvarán a fényképezőgépét, majd miután levette az objektívről a fényzáró sapkát, odarohant az optika elé. Valamivel több mint egy percet töltött mozdulatlanul a gép előtt, majd lezárta a fény útját, és ezzel az így elkészült fotográfia nemcsak a világ első fényképezőgéppel készített önarcképe, hanem a világ első, embert ábrázoló portréja is lett.
Fotó: Robert Cornelius: Önarckép, 1839. október v. november
A VILÁG LEGELSŐ FÉRFI (FÉL)AKTFOTÓJA / A VILÁG LEGELSŐ MANIPULÁLT FOTÓJA (1840)
Az 1801. január 20-án, Franciaországban született Hippolyte Bayard Az Önarckép vízbefúltan című képet harminckilenc évesen, 1840. október 18-án készítette. A legenda szerint Bayard már egészen fiatalon kapcsolatba került a „foto-grafikus” jelenséggel, hiszen apja, aki szenvedélyes gyümölcstermesztő volt, egyes őszibarackokra még az érés előtt ráragasztotta neve kezdőbetűjét, és mivel a napfény ott nem érte őket, azok helye fehéren maradt. André Jammes, Bayard életrajzírója szerint Bayard 1839. február elsején kezdte meg első fotográfiai kísérleteit és március 20-án sikerült először camera obscurával pozitív képet létrehoznia, majd később júniusban, húszperces expozíciós idővel már tájképeket is készített. Bayard eljárása alapjaiban hasonlított Daguerre-éhez, aki már korábban megnyerte magának a Tudományos Akadémia titkárát és elérte, hogy a francia állam életjáradékért cserébe megvásárolja (és a világnak ajándékozza) a szabadalmat.
Fél évvel a dagerrotípia részletekbe menő publikálása után 1840. február 20-án hozta nyilvánosságra Bayard e sorokat: „Mindmáig azért halasztottam el a fényképezési eljárásom nyilvánosságra hozatalát, mert előzőleg a lehető legnagyobb tökéletességre törekedtem. Mivel azonban nem tudtam megakadályozni, hogy valami kiszivárogjon belőle, azt hiszem, nem szabad tovább várnom fotóművészeti törekvéseim ismertté tételével, hogy senki ne vitathassa el tőlem felfedezésem dicsőségét, és profitálhassak is a munkámból.”
A legelső hamisított képaláírást is Hyppolite Bayard nevéhez kötik, aki ugyan a képet nem módosította (csak a póz és a szöveg volt félrevezető), de Bayard annyit mindenképpen elért vele, hogy az utókor neki tulajdonítsa a világ legelső hamisított fényképét, egyben a világ legelső férfi (fél)aktfotóját is.
Fotó: Hippolyte Bayard: Önarckép vízbefúltan, 1840. október 18.
A VILÁG LEGELSŐ FOTÓALBUMA (1844)
A fotográfia továbbfejlődése, a mai, a sokszorosíthatóságot biztosító negatív-pozitív eljárás megalapozása szempontjából az angol Henry Fox Talbot-nak (1800-1877) 1839. január 31-én a londoni Royal Society-nek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia volt döntő jelentőségű. ő híg konyhasóval és ezüstnitráttal átitatva a papírt fényérzékeny ezüstkloridot nyert, melyet tömény nátriumkloriddal vagy káliumjodiddal rögzített. A kisméretű, halvány képek előidézését, a gallusz-savval történő előhívást azonban csak egy évvel később oldotta meg. Talbot 1843-ban sokadik szabadalmában azt az ötletét védette le, hogy könyvek fotóillusztrációkkal jelenhessenek meg, mert már ekkor gondolt saját művének a The Pencil of Nature (A természet ceruzája vagy A természet írónja) kiadására.
Az 1844. júniusa és 1846. áprilisa között a hat füzetben, 150 példányban, Londonban kiadott műben az általa kifejlesztett pozitív-negatív eljárás történetét és az ezzel kapcsolatos kutatásainak eredményét mutatta be, így bizonyítván találmánya a talbotípia gyakorlati hasznosíthatóságát. Talbot fotográfia eljárásának egyik nagy előnye a fényképek sokszorosíthatósága volt, szemben a másolhatatlan, egyedi dagerrotípiákkal. A mű címét Talbot a The Literary Gazette 1839. februári számának egyik cikkéből vette át. Az angliai Reading Establishment vállalta el az album nyomtatását, a füzeteket pedig a londoni Longman, Brown, Green & Longmans adta ki.
Az albumok épületeket, műemlékeket, városképeket, tájakat, csendéleteket, növényeket, szobrokat, s figyelemre méltóan egyszerű, hétköznapi motívumokat (istállóajtó, szénakazal) ábrázoló képekkel, sőt, csoportképekkel, rajz- és iratreprodukciókkal a fényképezés sokoldalú felhasználhatóságát illusztrálták.
Fotó: A The Pencil of Nature címlapja, 1844
A VILÁG LEGELSŐ SZÍNES FÉNYKÉPE (1861)
James Clerk Maxwell (Edinburgh, 1831. június 13. – Cambridge (Anglia), 1879. november 5.), skót matematikus-fizikus. Maxwell volt az, aki egy összefoglaló egyenletrendszerbe írta le az elektromosság és a mágnesesség törvényeit, ezen kívül a nevéhez fűződik a Maxwell-eloszlás, a gázok mozgásának elmélete és a legelső színes fénykép is. 1931-ben, Maxwell születésnapjának századik évfordulóján, Einstein ezt mondta a munkásságáról: „A legalaposabb és legtermékenyebb fizikus volt Newton óta.”
Maxwell jött rá először, hogy bármely színt elő lehet állítani a vörös, a zöld és a kék fény különböző arányú keverésével. Rábeszélte fotográfus ismerősét Thomas Suttont, hogy fényképezzenek le három képet ugyanarról a skótkockás masniról úgy, hogy felvételenként csak a színszűrőket cseréljék ki a lencse előtt. A három kép elkészítése után ezeket egyszerre vetítette ki három különböző vetítővel, mindegyiknél olyan szűrőt használva, mint amilyennel a kép készült. Amikor beállította az élességet - az itt látható prezentációhoz hasonlóan - a három kép végül egyetlen színes képet alkotott.
Fotó: A világ legelső színes fotója, 1861
A VILÁG LEGELSŐ FOTÓRIPORTJA (1886)
Gaspard Felix Tournachon (1820-1910), művésznevén Nadar, akit a kortársak a fényképezés Tizianójának neveztek. Népszerűségét nemcsak kiemelkedően magas színvonalú portréművészetének, hanem eleven szellemének, mozgékony egyéniségének, gyakran szenzációszámba menő kísérletező kedvének köszönhette. író és karikaturista, léghajós, az impresszionista festők barátja és lelkes propagátora, heves republikánus, jó üzletember, a fényképészeti eszközök és eljárások tökéletesítője volt, de mindenekelőtt eredményes kísérleteket tett a fotó új területeinek és lehetőségeinek kiaknázására. .
"Arról álmodom - írta -, hogy egy szónok mozdulatait, arckifejezésének változásait folyamatosan rögzítve láthassam, mint ahogy a fonográf rögzíti a szavakat vagy az éneket." Elképzelését fia, Paul Nadar segítségével a századik születésnapját ünneplő Michel Eugene Chevreul (1786-1889) kémiatudóssal készített úttörő jelentőségű fotóinterjúban valósította meg 1886. augusztus 31-én, mely rendkívül változatos kifejezéssorral tükrözte a beszélgetés lényeges mozzanatait. E képsorokat a sajtóban elsőként megjelent riportként tartják számon.
Fotó: Nadar a százéves Michel Eugene Chevreul kémiatudóssal beszélget, 1886. augusztus 31.
(forrás: wikipedia.org)
A fényképezés történetének további első képeit (például az első képet Budapestről vagy az első paparazzóképeket) ITT találod.
