52 éve készült az első fotó a Földről - 1966. augusztus 23.

2018. augusztus 23. Mai Manó Ház

Ez volt az első olyan kép, amin teljes bolygónk látható volt. Ismerve a hatvanas évek technológiai szintjét, ez egy óriási teljesítmény volt, hiszen a digitális fényképezés még sehol sem járt. Tulajdonképpen azt kellett a mérnököknek megoldania, hogy felküldjenek Hold körüli pályára egy filmes kamerát, ami elkészíti a fotót, azt előhívja, beszkenneli, majd visszaküldi rádióhullámon a Földre. Maga a kamera és az előhívó egység a szonda egy teljes harmadát elfoglalta; a maradék helyen a navigációs rendszer és a meghajtás osztozott. A kamerát két objektívvel szerelték fel, így minden expozíció nagylátószögön és telén is elkészült egyszerre. 70 mm-es filmet fűztek a fényképezőbe, amit az automatika exponálás után elő is hívott, a Polaroidhoz hasonló módon. - írták 2011-ben a Prohardver oldalon. 

earth_660823.jpgFotó: Az első fotó a Földről, 1966. augusztus 23. © NASA

Lunar Orbiter 1 (magyarul: Hold körül keringő) amerikai űrszonda, a Lunar Orbiter-program első egysége. A NASA és a Boeing cég tervezte és építette. 1966. augusztus 10-én indították útjára. Fő feladat a Hold felszínének kis területeken történő részletes vizsgálata. Elősegítve a Surveyor-programmal az Apollo-program lehetséges leszállóterületeinek meghatározását. Programját befejezve becsapódott a Hold felszínébe. Működési ideje alatt 206 széles látószögű és 13 telefotót készített.

(forrás: wikipedia.hu; prohardver.hu)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása