"Én nem vagyok komoly fotográfus." – Válogatás a ma 92 éves Elliott Erwitt humoros képeiből

2020. július 26. Mai Manó Ház

„A legtöbb kortársammal ellentétben én nem vagyok komoly fotográfus. Inkább azt mondanám: komolyan veszem a komolytalanságot.” – vallja a kortárs fotográfia legendás alakja, a ma 92. születésnapját ünneplő Elliott Erwitt, akinek képeit 2017-ben már a Mai Manó házban is bemutattuk. Az 1928. július 26-án született fotográfus egész életében sajátos ironikus-szarkasztikus stílusában dokumentálta a mindennapi történéseket és különleges helyzeteket.
Nem hiába hívják a fotográfia Woody Allen-jének, ahogy arra egy korábbi cikkünkben is utaltunk. Az ironikus humor úgy szövi át Erwitt képeit, mint Allen filmjeit. Soha nem vette túlságosan komolyan az életet és saját magát sem. Egyik könyvének utószavában jóbarátja, Sam Holmes azt írta róla, hogy szerette is az embereket, meg nem is. Néha talált értelmet az életben, máskor viszont nem.
A képeiről sem szeretett komolyan beszélni. Kerülte a hangzatos szavakat és gondolatokat, nem akart úgy tenni, mint aki megfejtette a világ összes titkát. Elfogadta az életet a maga megfejthetetlenségében. Sam Holmes szerint a humor egy védőpajzs volt számára, amelyet közte és a világ közé, illetve saját maga és legmélyebb gondolatai közé állított. Erwitt képein egyrészt megjelenik az ember tágabb környezete, gyakran a humor forrása épp az ember pozíciója a körülötte lévő térben, másrészt közelről, egyetlen arckifejezés megragadásával is képes elmondani egy történetet.
Az elmúlt években is aktívan dolgozott, szabadideje nagy részét azonban a műveiből készült könyvek és kiállítások menedzselésére fordította. Amikor tíz évvel ezelőtt, 82 éves korában az International Center of Photography életműdíjjal tüntette ki, megkérdezték tőle, mit jelent ez számára. „Ez akkor jár, ha sokáig élsz.” – mondta Erwitt, akinek fotóalbumai megrendelhetők a Mai Manó Könyvesboltban.

Mai bejegyzésünkben, Erwitt 92. születésnapján a Magnum Photos oldalán elérhető humoros képeiből válogattunk. A galériát a képra kattintva találod.

(forrás: pro.magnumphotos.com)

„Amikor egy fotó jó, az nagyon érdekes tud lenni, amikor egy fotó nagyon jó, az már irracionális és mágikus is egyben… utóbbi már nem a fotográfus tudatos akarata vagy szándéka szerint történik.”– mondta Erwitt, akinek képeiből – köztük az 1964-ben készült magyarországi felvételeiből – ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása