A Mai Manó Ház több tárlattal is szerepel 2020 legfontosabb fotókiállításainak toplistáján

2021. január 06. Mai Manó Ház

A Punkt.hu online fotográfiai magazin munkatársai a fotográfiához köthető szakemberek véleménye alapján hagyományteremtő jelleggel 2020 legfontosabb hazai fotókiállításait rangsorolták.
Decemberben megkérték a Fotóhónap rendezvénysorozat résztvevőit, a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Magyar Fotótörténeti Társaság tagjait, valamint a Punkt.hu és a maimanohaz.blog.hu oldalak szerzőit is, hogy rangsorolva küldjék el nekik az öt kedvenc hazai fotókiállításukat a tavalyi évből. Ennek a széles merítésnek köszönhetően 51 kurátor, galériavezető, fotográfus, fotóművész, szakíró és oktató szakmai véleménye alapján állt össze egy 99 kiállítást felvonultató lista.

2020.jpgFotó: A Punkt toplistájának első négy helyezettje

2020 minden szempontból egy különösen furcsa év volt, talán ezért sem meglepő, hogy a toplista több helyére is olyan kiállítás került, melyet még a pandémia előtti időszakban nyitottak meg. Nagy örömünkre a Mai Manó Ház öt kiállítással is szerepel a listán, büszkék vagyunk arra, hogy az első és a harmadik helyre egy nálunk bemutatott tárlat került. Ha a járványügyi helyzet és a kormányzati döntések is engedik, akkor a Doisneau kiállításról még biztosan nem maradtatok le, hiszen ha kinyithatunk, akkor egészen március elejéig látogatható lesz a Párizstól Palm Springsig című tárlatunk. 

5.
Perlaki Márton: Puha sarkok (25 pont)
Trafó Galéria
2020. október 31. – 2021. január 17.
Kurátor: Szalai Borbála
A Punkt cikke a kiállításról

4.
Urbán Tamás: Felesleges Pillangó (37 pont)
Capa Központ
2020. március 5. – augusztus 23.
Kurátor: Virágvölgyi István
Virtuális séta

3.
Robert Doisneau: Párizstól Palm Springsig (46 pont)
Mai Manó Ház
2020. október 13. – 2021. március 7.
Kurátor: Baki Péter
Interjú Doisneau lányával

2.
Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái (54 pont)
Kassák Múzeum
2020. szeptember 12. – december 13.
Kurátorok: Csatlós Judit, Juhász Anna Mária
A Punkt cikke a kiállításról

1.
Noboyushi Araki: Érzelmes utazás (57 pont)
Mai Manó Ház
2019. október 15. – 2020. január 19.
Kurátor: Motoo Hiszako
A Punkt interjúja Arakival

A huszonöt kiállítást felvonultató listán egyéni és csoportos kiállítások egyaránt helyet kaptak, és nem csak budapesti galériákkal találkozhatunk, hiszen a MODEM több kiállítását is beválogatta a szakma a legfontosabbak közé. A Top25-öt ITT találod

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása