Egy időutazó fényképe a jövőből, kóbor képek Budapestről és július legszebb asztrofotója

2021. augusztus 02. Mai Manó Ház

Mint ahogy azt már megszokhattátok itt a Mai Manó Ház Blogon hetente egyszer, minden hétfőn szemezgetünk az elmúlt időszak fényképezéssel kapcsolatos legszínesebb hazai és nemzetközi híreiből. Hogy nektek ne kelljen ezernyi weboldalt átböngészni, mi ismét összegyűjtöttük az elmúlt napok legérdekesebb fotós híreit. Rövidhíres válogatásunkban ma is a fényképezéshez, fotótörténethez, fotóművészethez kapcsolódó érdekes témákat ajánlunk figyelmetekbe. 

roll09_frame12.jpgFotó: © Dorkó Dániel
  • Dorkó Dániel utcai fotóit mutatták be nemrég a Punkton. A fotográfus 2009-ben végezte el a MÚOSZ fotóriporter képzését, azóta szabadúszóként dolgozik. 2013-ban művészettörténet diplomát szerzett. 2019-ben rendezte meg első egyéni kiállítását analóg fotográfiákból és ugyanekkor jelent meg könyve, a Városháza Kiadó Csak képek albumsorozatának részeként, Kóbor képek címmel. 

  • Az Index Nagykép rovatában szintén egy fiatal fotográfus munkái láthatók. „Hosszú távú munkám célja bemutatni, milyen változatos karakterek húzódnak meg az egyforma betonfalak mögött: vannak közöttük hétköznapi figurák és már-már csodabogárszámba menő emberek is. Sorozatommal szeretném „lebontani ezeket a falakat” és igazolni, hogy a házak egyformaságából nem következik a lakók egyformasága.” – írja Somorjai Balázs a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) fotográfia szakos mesterképzésén készített diplomamunkájáról. 

  • André Kertész a huszadik századi fotóművészet megkerülhetetlen alakja, munkásságát az egész művészvilág ismeri. Ha egy próba kedvéért beütjük a nevét a Google-be, a találatok többsége a nemzetközi fotográfia legjelentősebb intézményei, galériái, múzeumai és szaklapjai közül kerül ki, alig akad magyar nyelvű találat. Életének utolsó hónapjaiban képeiből egy válogatást ajándékozott Szigetbecsének. – írja Barakonyi Szabolcs a Telex oldalán a Capa Központ kiállításának ajánlójában. Mi pedig azt is megjegyezzük, hogy ezt a válogatást pár évvel ezelőtt, már mi is bemutattuk a Mai Manó Házban.

lonyaymaria.jpgStrandoló fiatalok a Széchenyi fürdőben 1958. július 10-én.
Fotó: Lónyai Mária / MTI Nemzeti Fotótár
  • Újabb remek válogatás jelent meg az Index Múlt-kép rovatában, ahol ezúttal a bikini volt a téma. A fürdőruhás emberek mustrálása sosem kopik ki a divatból. Nézegessen velünk szép embereket, és egyre többet láttató fürdőruhákat. – írták a rovat szerkesztői

  • Újabb időutazó állítja, hogy a jövőből jött vissza hozzánk. Az alany ezúttal egy Edward nevű férfi, aki elmondása szerint még 2004-ben csatlakozott egy szupertitkos programhoz, melynek keretében lehetővé tették néhány ember számára, hogy közel háromezer évet utazzanak előre az időben. A férfi egy videót is készített az élményeiről. Ebben elmeséli, hogy az ötezres években Los Angeles például teljesen víz alá kerül, az emberek pedig különleges, fából épített platformokon élnek a víz felszíne felett. – olvashatjuk az Index Mindeközben rovatában, ahol az „időutazó bizonyítékát” is megtekintheted. 

  • Fekete-fehér különszámmal jelent meg a Digitális Fotómagazin. Érdekelnek a fekete-fehér képek? Meg szeretnél tanulni jól fekete-fehérben fotózni? Olvass el mindent a B&W fotózás műhelytitkairól a kép elkészítésétől kezdve a feldolgozáson át a nyomtatásig vagy a hagyományos kémiai képnagyításig! Tanulj a legnagyobb elődöktől, akik megteremtették a sajtófotózást és a dokumentarista fotográfiát!

kovalovszkyd.jpgA Rajk–Brankov koncepciós per helyszíne a Magdolna utcai Vasas Székházban. Itt állott a bírói pulpitus.
Fotó: Kovalovszky Dániel
  • Egy nagyon izgalmas kiállítást ajánlanak az Index szerkesztői: Hogyan lehetett túlélni az embertelen meghurcoltatásokat és a bezártságot, megőrizve közben az emberi méltóságot? Erre a kérdésre kereste a választ Kovalovszky Dániel fotográfus, aki éveken át a 20. század legsötétebb bugyraiban, a Rákosi- és a Kádár-korszak börtönvilágában tett látogatást, hogy megörökítse a százezrek sorsát megpecsételő díszleteket. A kiállítás képeiből az Index Nagykép rovatában mutattak be egy válogatást

  • Apa kalauz a még létező törökbálinti HÉV-vonalon, anya a baromfi-feldolgozóban dolgozik, de otthon opera szól, és ha vendégek jönnek, előveszik a családi porcelánt. Kifelé próbálnak láthatatlanok lenni, de nem egy átlagos munkáscsalád: Belházy és felesége, született Budaházy, két ipszilonos, budai középnemesi származék deklasszálva az ötvenes években, meghúzva magát a proletarizált masszában. Élni, ahogy lehet: egy polgári család képei az államszocializmusból. – írják a Fortepan Blog szerkesztői a legújabb bejegyzésükben, melyet a 24.hu is utánközölt

  • Dombora Tóth Tamás 2021. július 24-én utazott fel a Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeméhez, a Bilea-tóhoz. Még naplemente előtt felért a helyszínre, és a megfelelő kompozíció kiválasztását követően megvárta, amíg a csillagok előtűnnek. Bár a felhők beúsztak a látómezőbe, de szerencsére nem takarták ki az egész eget, sőt mozgalmasabbá is tették a képet. A Transzfogarasi út szerpentinjén néhány percenként vonult el egy-egy autó, így megfelelően bevilágították az utat, és folytonos csíkot húztak az összképben. A National Geographic oldalán ezt a képet választották július asztrofotójának.

Hogy minél érdekesebb híreket mutathassunk nektek, ennek a rovatnak a szerkesztésében a Ti segítségetekre is szükségünk van. Örömmel vesszük, és ezúton is köszönjük, ha a blog (kukac) maimano (pont) hu e-mail címre küldtök nekünk linkeket.

Hamarosan újra jelentkezünk, addig is nézz körül a korábbi posztjaink között! Fotóbulvár rovatunkat ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása