Válogatás Édouard Boubat Párizsban megrendezett kiállításának képeiből

2022. június 21. Mai Manó Ház

Az 1975-ben alapított La Galerie Rouge a 20. századi fotóművészetre fókuszál, emellett kortárs programja fiatal fotográfusokat is támogat. Gyűjteményükben többek között Manuel Álvarez Bravo, Marc Riboud és Édouard Boubat képei is megtalálhatók. Legújabb kiállításukon Édouard Boubat 1946 és 1957 között készült munkáiból válogattak.

Az 1923-ban, Párizsban született Édouard Boubat a második világháború után kezdett el fényképezni. Ugyanúgy, mint Doisneau, Boubat is egy nyomdában dolgozott először és a párizsi École Estienne-ben tanult az 1930-as évek végén. A háború alatt laboránsként alkalmazták, majd 1946-ban kezdett fotográfusként is dolgozni. Néhány évig szabadúszóként dolgozott és saját fotóit árulta a francia sajtónak. Tehetségét a Realites magazin ismerte el elsőként, így 1951-től már hivatalos fotóriporterként dolgozhatott a magazinnál. Boubat első csoportos kiállítását Párizsban a La Hune Galériában mutatták be 1951-ben, többek között Robert Doisneau, Izis és Brassaï munkáival együtt. Első önálló bemutatkozása szintén Párizsban volt, 1973-ban.

„A fotográfus szemtanú. Erkölcsi kötelessége van. Minden képnek igaznak és őszintének kell lennie. Szerintem a fotográfus erőssége abban rejlik, hogy pontosan tudja rögzíteni a valóságot. Vannak fotográfusok, akik szerencsésnek tartják, ha szokatlan vagy különleges témát találnak. De soha nem a téma a csodálatos, mert csak a fotográfus tudja azt élővé és valóságossá tenni.”

boubat4.jpegFotó: Édouard Boubat: Boulevard Saint-Germain, Paris, 1948
© Édouard Boubat Estate / courtesy La Galerie Rouge

 

boubat1.jpegFotó: Édouard Boubat: Spectacle de rue, Rue Servandoni, 1948
© Édouard Boubat Estate / courtesy La Galerie Rouge

 

punkt-minden-kepnek-igaznak-es-oszintenek-kell-lennie-valogatas-edouard-boubat-kepeibol-18.jpegFotó: Édouard Boubat: Lella, Bretagne, 1947
© Édouard Boubat Estate / courtesy La Galerie Rouge

 

boubat3.jpegFotó: Édouard Boubat: Deux femmes Portugal, 1956
© Édouard Boubat Estate / courtesy La Galerie Rouge

 

A kiállítás további képeiből ezen a linken látható egy válogatás.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása