„A kisgyerek első kiáltása, valahol Chicagóban vagy Zamboangában, Amszterdamban vagy Rangunban, mindig ugyanolyan hangosan jelenti be: ’Ez én vagyok! Megjelentem a világon! Az emberiség családjának tagja vagyok!’ […] Mindenütt szerelem és udvarlás, esküvő és gyerekek és így megy nemzedékről nemzedékre, hogy fennmaradjon az emberiség családja. […] Mi minden országban hasonlítunk egymásra. Ugyanúgy házasodnak, fogják ki a halakat, dolgoznak, veszekszenek, szoptatnak, harcolnak, imádkoznak minden szélességi és hosszúsági fokon.” – írta Carl Sandburg, amerikai humanista költő az 1955-ben megrendezett az Ember családja című nagyszabású kiállítás katalógusának előszavában. A szakkönyvtárunkban is megtalálható fotótörténeti jelentőségű album nagy sikert aratott, szerte a világban több millió példányban kelt el. Az ember családja (The Family of Man) fotókiállítást első alkalommal 1955-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumában mutattak be. Az esemény megálmodója és kurátora Edward Steichen amerikai fotográfus, a múzeum fotórészlegének vezetője volt. A kiállítást, melyet január 24. és május 8. között lehetett megtekintetni összesen 270 ezren látták. A nagy érdeklődésre való tekintettel New York után az Egyesült Államok több városában is bemutatták, majd a 60-as években további 37 országba utaztatták a képeket. A kiállítás sikere továbbra is töretlen volt: több mint 9 millióan tekintették meg a felvételeket. Az utolsó helyszín Steichen szülőhazája, Luxemburg volt, ahová a fotók ötven évvel ezelőtt 1964-ben érkeztek meg. 

Fotó: A The Family of Man kiállítás katalógusa, 1955 

Steichen a második világháború traumatikus hatását, a reménytelenséget és a bizonytalanságot látva érezte szükségét annak, hogy megpróbálja felhívni a figyelmet az emberiség értékeire. Elképzelése az volt, hogy a fényképek segítségével mutatja meg, hogy „az emberiség, szerte a világon egységes egészet alkot”. Steichen 1952-ben Európába utazott, hogy ötletéhez fotósokat keressen. A nyilvánossághoz is fordult, hogy küldjenek fényképeket tervezett kiállításához. A felhívásra közel 2,5 millió fénykép érkezett a világ 68 országából. Steichen tízezer képet talált alkalmasnak, ezekből válogatta össze 273 fotós 503 fotóját, melyek végül a kiállításra kerültek. A kiválasztott képek között számos amatőr fényképe mellett, olyan híres fotósok munkáit találjuk, mint Ansel Adams, Eugène Atget, Margaret Bourke-White, Bill Brandt, Werner Bischof, Brassaï, Robert Capa, Henri Cartier-Bresson, Robert Doisneau, Alfred Eisenstaedt, Elliott Erwitt, Andreas Feininger, Ernst Haas, Dorothea Lange, August Sander vagy William Eugene Smith. Steichen minden fotográfiát az eredetitől eltérő, a szerkesztés szempontjaihoz illeszkedő méretben és egységesen fekete-fehérben dolgoztatott ki. A fényképeket különböző témák (mint szerelem, család, gyermek, halál, szenvedés, munka stb.) köré gyűjtötte. A kiállított művek címét és az alkotó nevét nem tüntette fel, mert a fényképekre szerette volna helyezni a hangsúlyt a fényképészek helyett. A fotóhoz tartozó képaláírásokat feliratokkal, szállóigékkel, aforizmákkal és különböző szerzők irodalmi alkotásaival helyettesítette. Például a fényképek egyikén, melyen egy harcban elesett katona látható a "Ki a gyilkos, ki az áldozat? mondd!" Egyes fotósok azonban nehezményezték Steichen szerkesztési elveit: úgy vélték ezzel Steichen figyelmen kívül hagyta a fényképészek szerepét, tehetségét, melyek nélkül ezek a képek nem születtek volna meg. (A kiállítás katalógusában már jelzik a képadatokat, de csak nagyon apró betűkkel.) 

Fotó: Homer Page: Edward Steichen a kiállítás képeivel 

Steichen és asszisztense Wayne Miller Paul Rudolph belsőépítész segítségével egy olyan „multimediális élményparkot” valósított meg, amely a belépő látogatót nem csak passzív szemlélőként vette igénybe, de megkívánta tőle az aktív részvételt. A kiállítás megtekintéséhez volt ugyan egy előre meghatározott sorrend, de az inkább csak nagy témakörök egymásutániságát jelentette. Azokon belül – egyszerre konfrontálódva a térrel, amelybe belép, annak alakjával, a képek térbeli elhelyezésével, egymáshoz való laza térbeli kapcsolatával, valamint az egyes „felvételeken” látható információval – a nézőnek kellett a befogadás és az értelemadás munkáját elvégeznie. Nem kapott kész megoldásokat, így szabadon gyakorolhatta azon képességeit, amelyek – a kor felfogása szerint – a demokratikus típusú embert segítik döntései meghozatalában. A fénykép ebben a közegben eszköz volt. Az általa közvetített kép mintha a világot mutatta volna, a sajtó- és dokumentarista fotográfia ekkor még töretlen autoritása pedig hitelt kölcsönzött a látványnak. A rendezők kiléptek a korszak meghatározó képes magazinjának, a LIFE-nak a jól ismert képi elbeszélőmódjából, hogy a korábban már kipróbált módon és eszközökkel helyzetbe hozzák a nézőt, hogy maga alkossa meg a képek segítségével azt az elbeszélését, amelyet a világról felé közvetítettek. (forrás: Pfisztner Gábor: A Magnum első kiállítása) 

Fotó: Ezra Stoller: Az ember családja kiállítás, 1955. január 24. – május 8., MoMA, New York, 1955

Steichen 1966-ban utazott Luxemburgba. Úgy vélte, hogy itt lehetne a végső, állandó otthona Az ember családja fotóinak. 1974-ben a Clervaux városában lévő kastélyban a felvételek egy részéből rendeztek kiállítást, ahol mintegy tizenöt évig voltak láthatóak. Az évtizedes utazás azonban megviselte a fotókat, ezért 1989-ben az összes felvételt restaurálás céljából Párizsba szállították. Két évvel később Toulouse-ban, Tokióban és Hirosimában mutatták be a felújított felvételeket. Időközben a clervaux-i kastélyban múzeumot rendeztek be a képeknek, ahol 1994 óta állandó kiállításként tekinthető meg a világ emlékezete programba kulturális jelentősége miatt 2003-ban beválasztott eredeti kiállítás anyaga. A The Family of Man tárlat, melyet Peter Pollack a The Picture History of Photography című 1958-ban megjelent könyvében a valaha rendezett legnépszerűbb kiállításaként említett, ez év végéig Luxemburgban látható. 

Fotó: Romain Girtgen: Az ember családja kiállítás, 2013. július 5. - 2014. decmber 31., Clervaux kastély, Luxembourg, 2013

(forrás: Fényképművészeti tájékoztató 1961/2; lightbox.time.com; wikipedia.hu; moma.org)

Az ötvenes évek egy másik fontos kiállításáról, a Magnum fotóügynökség első tárlatáról ITT olvashatsz.