Robert Capa fotói a spanyol polgárháborúról (1938)

2014. december 03. Mai Manó Ház

1938. december 3-án huszonhat, a spanyol polgárháborúban készült képével mutatta be a Picture Post magazin „A világ legnagyobb háborús fényképészét, Robert Capát”. A „legnagyobb háborús fényképész” azonban gyűlölte a háborút. Friedmann Endre néven született 1913-ban Budapesten, zsidó szülők gyermekeként. A berlini Német Politikai Főiskolán (Deutsche Hochschule für Politik) politológiát tanult, de a náci rezsim miatti fenyegetettség elűzte az országból. 1933-ban Párizsban telepedett le, ahol az Alliance Photo ügynökség látta el képviseletét. Itt találkozott Gerda Taro újságíró-fotográfussal, akivel együtt találták ki a „híres” amerikai fotóst, Robert Capát, s képeit ezen a néven kezdték el árulni. Megismerkedett Pablo Picassóval és Ernest Hemingway-jel, összebarátkozott David „Chim” Seymour és Henri Cartier-Bresson fotográfusokkal. 1936-tól rendszeresen jelentek meg tudósításai a spanyol polgárháborúról. Az éppen halálos sebet kapott kormányhű katonáról készített képe nemzetközi hírnevet szerzett számára és a háború erőteljes szimbólumává vált. Miután élettársa, Gerda Taro Spanyolországban egy köztársasági tank áldozatául esett, Capa 1938-ban Kínába utazott és egy évvel később kivándorolt New Yorkba. Európai tudósítóként fotózta a második világháborút, az amerikai katonák normandiai partraszállását az Omaha-partszakasznál, Párizs felszabadítását és az ardenneki offenzívát. Robert Capa 1947-ben Henri Cartier-Bressonnal, David Seymourral, George Rodgerrel és William Vandiverttel megalapította a Magnum Photos ügynökséget. 1954. május 25-én a Life magazin számára készített felvételeket az indokínai Thái Bình-ben, amikor aknára lépett és meghalt. A francia hadsereg posztumusz hadikereszt pálmákkal (Croix de Guerre avec Palme) elismeréssel tüntette ki. A Robert Capa Aranyérem-díjat (Gold Medal Award) a kivételes szakmai érdem elismeréseként 1955-ben alapították. (Pfisztner Gábor) 

SH400.jpgFotó: Gerda Taro 

SH401.jpgFotó: Robert Capa 
SH404.jpgFotó: Robert Capa 

SH406.jpgFotó: Robert Capa 

SH407.jpgFotó: Robert Capa 
SH409.jpgFotó: Robert Capa 
SH411.jpgFotó: Robert Capa 

(forrás: fulltable.com)

Robert Capa fotói közül gyűjtöttünk össze ötöt, melyeket ritkán vagy talán még sosem láthattál. Ezt a bejegyzést ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása