Ezek voltak a ma nyolc éve indult Mai Manó Ház Blog elmúlt egy évének leg-leg-leg bejegyzései

2019. augusztus 01. Mai Manó Ház

Pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2011. augusztus elsején indítottuk útjára a Mai Manó Ház Blogot, Mai Manó 1892-ben megjelent A fényképészetről című írásával. Az azóta eltelt 2922 nap alatt 3177 fotográfiai témájú bejegyzés született oldalunkon.
Augusztus elseje az egyetemes fotótörténetben nagy jelentőséggel bír, hiszen ezen a napon született Robert Capa szerelme, Gerda Taro (1910-1937), de ezen a napon ünnepelte születésnapját az olasz Mario Giacomelli (1925-2000), a cseh Jaromír Funke (1896-1945) és az orosz származású Jack Delano (1914-1997) mellett a német Rudolf Dührkoop (1848-1918) is.  
A hetente többször frissülő, korábban már a legjobb magyar fotóblog és a hét bloggere díját is elnyert oldalunk látogatottsága folyamatosan növekszik, az indulás óta már közel 45 millió oldalletöltést mutatnak a blog.hu statisztikai adatai. Örülünk, köszönjük és büszkék vagyunk arra, hogy a Facebook oldalunkon már több mint 82.000-en lájkoltátok a Mai Manó Házat, ezzel továbbra is mi vagyunk az egyik legnépszerűbb hazai kulturális intézmény.
A korábbi évekhez hasonlóan, mai szülinapi posztunkban az elmúlt egy év leg-leg-leg bejegyzéseit mutatjuk meg nektek. 

A legnézettebb blogbejegyzés
Pécsi József (1889-1956) élete és ritkán látott felvételei - Tőry Klára írása

A Mai Manó Ház Blogon 2012-ben jelent meg Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói című könyvének online változata, mely a mai napig az egyik legkeresettebb tartalom oldalunkon. Mivel blogunk egyik nem titkolt célja a fotótörténet népszerűsítése és a fotóoktatás megkönnyítése, Klárával egyeztetve egy új sorozatot indítottunk, melyben magyar fotográfusok részletes életrajzát és fontos képeit ismerhetitek meg. Mint ahogy az online könyv, ez az anyag is kizárólag a Mai Manó Ház Blogon érhető el. Az életrajz-sorozatunk sikerét jól jelzi, hogy a bemutatott fotográfusok közül a Pécsi József életét és fényképeit ismertető poszt lett az elmúlt egy év legnézettebb tartalma.
Az életrajzot és a galériát a képre kattintva találod. 

01830019.jpgFotó: Pécsi József: Bohócok, 1935 k. © Magyar Fotográfiai Múzeum

 

A legtöbb lájkot kapott bejegyzés
A 105 éve született Robert Capa, az egyik leghíresebb magyar származású fotográfus

Robert Capa az egyik legismertebb magyar származású fotográfus, olvasóink körében is népszerű. A születésének 105. évfordulójára összegyűjtöttük korábbi cikkeinket és a megemlékezést több mint 2300-an lájkoltátok. 
A Fotó-kalendárium rovatunkban megjelent posztot a képre kattintva találod. 

par123004_social_media_watermark.jpgFotó: Robert Capa 22 évesen, 1935 © Collection Capa/Magnum Photos


Könyvajánló rovatunk legnépszerűbb fotóalbuma
Double Take: The World’s Most Iconic Photographs Meticulously Re-created in Miniature

A Double Take a történelem 39 legnagyszerűbb pillanatának összefoglalása – a legkorábbi ismert fényképektől, a 20. és 21. század jelentős eseményein és a népszerű kulturális és művészeti világ ikonjain át, a világ legdrágább fényképéig. Ezeket az alkotásokat gyűjtötte össze Jojakim Cortis és Adrian Sonderegger egy kis csavarral és humorral megfűszerezve. Az alkotópáros 2012-ben úgy döntött, hogy ikonikus, kétdimenziós képeket tesznek háromdimenzióssá, majd az eredményt lefényképezik, hogy újra kétdimenzióban láthassuk őket.  
A könyvesboltunkban is megvásárolható fotóalbum további képeit a fotóra kattintva találod. 

doubletake014.jpgFotó: Cortis & Sonderegger: Making of „Rhein II“ (by Andreas Gursky, 1999), 2012
© Thames and Hudson / Cortis & Sonderegger

 

A legtöbb hozzászólás
Fotó-gondolatok: Weegee: Pár egy bárban Boweryben, évszám nélkül


A legtöbb hozzászólás - nem véletlenül - ismét a Fotó-gondolatok rovatunkba érkezett. A Weegee által készített képhez több mint negyven gondolatot kommenteltetek. 

 

 

A legnézettebb 18+-os bejegyzés
Lapozd át Tímár Péter 618 oldalas fotókönyvét! (18+)

Ha valaki fotográfiák által fotográfián túli világokat akar látni, ha érdeklődik egy személyiség gazdagsága iránt, nyissa ki Tímár Péter internetre komponált albumát. - ezzel a mondattal kezdtük ajánlónkat Tímár Péter megrázó, elgondolkodtató, felkavaró online albumáról, mely több évtizedes pályafutásának legfontosabb sorozataiból válogat.
A csak az interneten elérhető 618 oldalas fotóalbumra mutató linket a képre kattintva találod. 

tp.png

 

A legvitatottabb bejegyzés
TOP50 – Ők minden idők legjobb fotográfusai (1-2. rész)

A Digital Camera World szerkesztősége 2018 októberében előállt egy listával, ahol minden idők 50 legjobb fotográfusainak névsorát állították össze. Mint ahogy minden lista, nyilván ez is szubjektív, így a sorrendet olvasóink sem tekintették mérvadónak. Talán sosem készül majd olyan lista, amiben mindenki megtalálhatja személyes kedvenceit, de a Digital Camera World szerkesztői arra törekedtek, hogy ez a lista a következő években is hivatkozási alap maradjon. Hogy ez sikerült-e nekik, azt mindenki döntse el maga. 
A képre kattintva az 50-es listát találod.

top50.png

 

A legviccesebb bejegyzés
Egy New Yorkban talált családi fotóalbum képei: Hogyan ne fényképezzünk fekete kutyát?

A Mai Manó Házban 2019. augusztus 18-ig látható fekete kutyás képek egy New Yorkban talált családi albumból származó sorozat darabjai, akik a fényképezés egyik legnagyobb kihívásával küzdöttek; azzal, hogy miként lehet jól lefotózni egy fekete kutyát egy olyan Polaroid kamerával, amely teljesen alkalmatlan a nyári napnál csak egy kicsit is sötétebb fényviszonyok közötti fényképezésre. A kutya a legtöbb fotón szinte felismerhetetlen, csak egy sötét foltként jelenik meg, ám az egyik utolsó felvételen véletlenül túlexponálták a képet, ezért láthatóak végre először az állat vonásai. 
A mókás sorozat képeiből a fotóra kattintva találsz egy válogatást! 

mmhkessls.jpgAz Erik Kessels több élete kiállítás a Mai Manó Házban, 2019
Fotó: Kiss Imre

 

A szerkesztő kedvence
Ylla - Egy elfeledett magyar fotográfusnő kalandos élete és képei

Németh György - aki évekkel ezelőtt a Mai Manó Ház csapatát erősítette - egy hosszú, több hónapos kutatás eredményeként egy nagyon érdekes írással jelentkezett nálunk. Az Ylla művésznevet viselő magyar fotográfusnő életrajzát Anglia, Ausztria, Brazília, Franciaország, India, Kenya, Magyarország és az USA archívumaiban található forrásanyagokból állította össze. Ylláról eddig még nem készült ilyen részletes, nyilvánosan is elérhető életrajz, életútját megismerve a fényképezés történetének egyik fontos darabja tárul elénk.
Jó hír, hogy itt a blogunkon a poszt hamarosan angol nyelven is megjelenik és készül egy újabb kutatás publikálása is, melyben egy szintén ma már kevésbé ismert fotográfusnő, Nora Dumas életét ismerheted meg.
Ylla portréjára kattintva képeit és kalandos életét találod.

img343.jpgFotó: Ismeretlen: Ylla a műtermében, dátum nélkül © Pryor Dodge


..még egy kedvenc
Paris Photo

Elképesztően nagy élmény volt a 2018-as Paris Photo vásáron részt venni, ahol rengeteg ikonikus képet láttunk, találkoztunk világhírű fotóművészekkel, köztük Annie Leibovitzcal, interjúztunk Denis Palossal, aki még gyerekként Pécsi József modellje volt és ott voltunk a Sotheby's aukcióján is, ahol 550.000 euróért árverezték el Richard Avedon talán legismertebb felvételét. 

 

(forrás: fotomuzeum.hu; magnumphotos.com; timarpeter.hu; maimano.hu; issue.com)


Nagyon örülünk annak, ha egy-egy fotó annyira megtetszik nektek, hogy feltöltitek a közösségi oldalatokra is. Ezúton kérünk Benneteket, hogy tiszteljétek meg a fotográfusok munkáit azzal, hogy nem csak a képet, hanem a fotóhoz tartozó képaláírást is átemelitek a blogunkról. Ha a forrást is megjelölitek, azt külön köszönjük!
Köszönjük még egyszer, hogy ilyen sokan olvastok minket, maradjon ez továbbra is így, fotózzatok sokat és látogassatok meg minket az idén 125. születésnapját ünneplő Mai Manó Házban is!

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása