Lapozó rovatunkban - az eredeti helyesírást megtartva - ma a Foto folyóirat 1966 júliusában megjelent számából mutatunk egy írást, mely a világ legelső fotográfusának, Joseph Nicéphore Niépce-nek állított emléket születésének 200. évfordulója alkalmából.
A világ legelső fotográfusa pontosan 255 évvel ezelőtt, 1765. március 7-én született.
Fotó: Rene Burri: Az ablak, ahonnan a világ legelső fotója készült, 1997 © Rene Burri/Magnum Photos
Sokan tudják, hogy a világon az első fényképet a francia Nicéphore Niépce állította elő a múlt század húszas éveiben, de kevesen ismerik a nagy feltaláló életét, munkásságát, az első fénykép létrejöttének körülményeit.
J. N. Niépce 1765-ben született Chalons-sur-Saône-ban és most 1966 júniusában Franciaországban nemzetközi Niépce-napokat tartottak, kiállításokat rendeztek és más rendezvényekkel is megemlékeztek születésének kétszázadik évfordulójáról.
A „Le Photographe” című francia foto szaklap Pierre G. Hormont tollából cikksorozatot kezdett, amelyben — főleg Niépce és hozzátartozóinak felkutatott levelezése alapján — részletesen ismerteti a feltaláló életét és munkásságát. (Érdemes megjegyezni, hogy a levelek jelentős része Moszkvában található.)
Niépce élete roppant küzdelmes volt. Róla is elmondható, hogy megelőzte korát, hiszen több elképzelését az akkori technikai viszonyok közepette nem tudta megvalósítani. Családjának anyagi helyzete megengedte, hogy ő és idősebb fivére, Claude gondos nevelésben részesüljenek. Joseph már egészen fiatalon érdeklődést mutatott a tudományok és kutatások iránt, mégis papnak készült, de ott hagyta ezt a pályát és katona lett. Tisztként tényleges szolgálatot teljesített Szardíniában és Olaszországban. Gyenge egészségi állapota miatt azonban ezt is ott kellett hagynia, s utána hét évig állami szolgálatban tevékenykedett. Ezután visszatért az ősi házba, hogy bátyjával együtt tudományos kutatásnak szentelje életét. A heliográfia volt fő érdeklődési területe egészen 1833-ban bekövetkezett haláláig.
A két fivér viszonyát kezdettől fogva bensőséges megértés jellemezte. A továbbiakban látni fogjuk — és ez legtöbb olvasónknak bizonyára újdonság —, hogy a fényképezés feltalálása terén is milyen szoros volt az együttműködés a két fivér között.
Nicéphore Niépce 1800 körül a Nizza melletti Saint Rocheban telepedett meg fivérével együtt. Itt született meg a két fivér első találmánya, a ,,Pyréolophore” -nak elnevezett hajómotor. Zseniális megsejtéseket rejt ez az elfejejtett találmány! A mai belső égésű motor ősének tekinthetjük, a „petróleum befecskendezés” ötlete a „Dieselelv” csíráját hordja magában.
Az akkori viszonyok között nem tudták értékesíteni a találmányt és ezért Claude az iparilag rohamosan fejlődő Angliába utazott, ahonnan nem is tért többé vissza Franciaországba. Elképzeléseit azonban ott sem tudta valóra váltani.
E sikertelenségnek volt pozitív oldala is, mert ennek következtében áttért egy másik területre és ötletekkel segített öcsének a camera obscura-ban észlelt fény-kép rögzítésére irányuló törekvésében.
A kísérletek felderítését megnehezíti, hogy a két fivér szinte betegesen féltette elért eredményeit az illetéktelenektől és levelezésükben is óvatosan kerülték a pontos leírásokat, megnevezéseket. Így ma már sokszor csak következtetni tudunk bizonyos dolgokra.
A camera obscurá-ban jelentkező kép rögzítésével már 1793-ban foglalkoztak, de ehhez a témához Nicéphore csak jóval később tért vissza, mert időközben mindkettőjük érdeklődését a hajómotor kötötte le.
A két fivér levelezése azt is bizonyítja, hogy a Londonban megtelepedett Claude volt az, aki már 1816 körül megsejtette a „negatív-pozitív” eljárás lényegét és ezt közölte is öccsével. Ennélfogva a fényképezés társ-feltalálójának tekinthető. Különös balszerencséje Nicéphore-nak, hogy szinte „elment a szerencse mellett”, ugyanis a negatívból nyerhető pozitív kép készítését ő úgy képzelte el, hogy mindkét — valószínűleg klórezüsttel érzékenyített — papírt egyszerre tette be a camera obscura, a kezdetleges fényképező szerkezet kazettájába. Az angol Talbot csak később, 1841. február 8-án hozta nyilvánosságra a ma is használatos eljárást.
Minthogy Niépce a kapott képet nem tudta állandósítani, más anyagokkal kezdett kísérletezni és így jutott el a bitumenhez, ehhez a „fényérzékeny” anyaghoz, amellyel a világ első fényképe készült.
Niépce éles, pozitív és rögzíthető képet akart elérni. A bitumen az utóbbi két felvételt teljesítette, ezzel szemben sajnos fényérzékenysége nagyon csekély volt.
A levelezés szerint Niépce-nek 1824-ben sikerült elkészíteni az első fényképet. Ismerjük is e képet (vagy az akkor készült és fennmaradt képek egyikét). A napfény a hosszú (több órás) expozíció alatt a célba vett tájrészlet objektumainak mind a két oldalát megvilágította.
Niépce 1825 és 1828 között tovább dolgozik a fényrajzolta kép rögzítésén. Szerencséjére érintkezésbe kerül Chevalier optikussal, akitől javított akromatikus lencsét kap, amely nagyobb nyílás mellett is élesebb képet adott. Ezzel kompenzálja a bitumen érzéketlenségét. Az is kitűnik a levelezésből, hogy 1828-ban csiszolt ezüstlemezről beszél: íme a későbbi dagerotípia előfutára.
Közben Niépce nyomdai sokszorosító eljárások kidolgozásával is foglalkozik és ennek során jut kapcsolatba Lemaitre rézmetszővel. Különös módon kettőjük levelezésében esik szó először Daguerreról, aki első ízben 1836 januárjában fordult Niépce-hez.
Képzeljük csak el Niépce lelkiállapotát: úgy érzi, rajta van a sikerhez vezető úton, lázasan dolgozik, mert első akar lenni, nem akarja, hogy megelőzzék.
Ekkor, 1827-ben jött a hír Angliában élő fivére súlyos betegségéről. Nicéphore útra kel, közben Párizsban találkozik Lemaitre nyomdász-rézmetszővel, Chevalier optikussal és Daguerre-rel. Ez utóbbiról igen tartózkodóan nyilatkozik, kicsendül az a véleménye, hogy Daguerre egyelőre nincs birtokában semmiféle fényképészeti felfedezésnek.
Londonban megpróbálja felkelteni a híres „Royal Society” (a mi Tudományos Akadémiánkhoz hasonló intézmény) érdeklődését találmánya, a „heliográfia” iránt. Elsősorban ugyanis az általa kidolgozott fényképezéssel kapcsolatos nyomdai eljárástól várta fáradozásainak jutalmát. Ismét csalódás vár rá, aminek nem kis részben maga volt az oka. A már említett bizalmatlanságát, titkolózását ugyanis most sem tudta levetkőzni, nem közölt pontos leírásokat, mellőzte a felhasználásra kerülő anyagok pontos megnevezését, ami azt „eredményezte” , hogy nem vették komolyan. Hasonló okok miatt hiúsult meg annak a társaságnak a létrehozása is, amelyet találmánya hasznosítására akart megalapítani.
Egy pozitív eredménye azonban mégis volt londoni tartózkodásának: megismerkedett Francis Bauer botanikussal, a Royal Society befolyásos tagjával, akivel közölte eljárása részleteit és aki később, midőn az angol Fox Talbot a fényképezés feltalásásának elsőbbségét vitatta, megvédte Niépce prioritását.
Kétségtelen, hogy Niépce 1827-től sokkal többet foglalkozik a szorosan vett fényképezéssel, mint az ugyancsak fényhatáson alapuló nyomdatechnikai elképzeléseivel, „Látképeknek” nevezi az így nyert fényképeket, s mintegy 15 évvel ezelőtt a fotográfia története egyik híres kutatójának, Gernsheimnek sikerült is e képek egyikét megtalálnia. A kép elég széles körben ismert, a feltaláló szobájának ablakából készült, s az udvart ábrázolta reggeliző asztalkával.
Franciaországba visszatérve Niépce nem tett le szándékáról, hogy találmányát társulás útján hasznosítsa. Erre annál nagyobb szüksége volt, mivel időközben megkorosodott, egészségi állapota is megrendült, a hosszú kísérletek pedig minden anyagi erejét felemésztették.
Így jött létre 1829 végén Dageuerre-rel az ismert társulási szerződés. „Daguerre úr felkéri Niépce urat, hogy együttműködjön vele annak érdekében, hogy tökéletesítsék a Niépce úr által feltalált új eljárást, mellyel tartósítani lehet a természet képét művi beavatkozás nélkül.” Niépce szerette volna régi jóakaróját, Lemaitre rézmetszőt is a társulás tagjává tenni, ez azonban Daguerre ellenállásán meghiúsult.
Niépce részletes leírást küldött eljárásáról Daguerrenek egészében megmagyarázva az ezüst, réz és cinklemezek készítését, a különböző fényérzékeny emulziók keverésének arányát, a kép előhívására használt vegyszereket, a mosási és rögzítési eljárásokat és utolsó kísérleteit a heliográfia alkalmazására, különösen a jódgőzök használatát az ezüst elfeketítésére.
Niépce a techológiát is megmutatta Daguerre-nek, aki e célból Chalons-ba látogatott.
Daguerre pár nap múlva visszatért Párizsba és többé nem látta Niépce-t.
Daguerre csakhamar átlátta Niépce felfedezésének gyakorlati jelentőségét. 1830 és 1839 között meg is tett sok mindent annak érdekében, hogy őt tekintsék a fényképezés egyedüli feltalálójának. De még élt Angliában Niépce barátja, az említett F. Bauer, aki Aragot, a Francia Akadémia titkárát rávezette a valóságra.
A fényképezés története innen számítva eléggé ismert. Tudjuk, hogy 1839-ben Arago beszámolója alapján a francia állam nagylelkű gesztussal megváltotta a találmányt és az emberiség közkincsévé tette.
Most, hogy születésének 200. évfordulóját ünnepli a világ, mi is tisztelettel és elismeréssel emlékezünk meg Nicephore Niépce-ről, a fényképezés úttörőjéről, a világ első fényképének készítőjéről. (Kovács István Károly, Megjelent: Foto, XIII. évfolyam, 1966. július, 289-293. o.)
Fotó: A Kilátás a dolgozószobából a legrégebbi fennmaradt fotográfia, melyet Nicéphore Niépce készített Saint-Loup-de-Varennes-ben (Saône-et-Loire, Bourgogne, Franciaország), saját dolgozószobájának ablakából, feltehetően 1826-1827 nyarán.
Út az első fényképig
Niépce 1813-ban már több éve foglalkozott a litográfiái eljárás tökéletesítésével, melyet egyébként Alois Senefelder talált fel 1796-ban.
A camera obscura révén kapott képeket ,,point de vue” -nek, azaz ,,látkép” -nek nevezte azért, hogy megkülönböztesse saját „copies de gravure"-jeitől, vagyis ,,metszetmásolat” -aitól. Az utóbbi egy érzékenyített lemez és egy átlátszó üveg közé helyezett rajzból (melyet olajjal áttetszővé tett) állt. A rajzot az üveg tartotta síkban, míg a nap sugarai átjárták és átvitték rajzát a lemezre.
Az ilyen eljárásokkal készült képet ,,heligrafiá"-nak nevezték. A lemezek, melyre a fényrajzolta képek kerültek, judeai bitumennel voltak bevonva. Ez az anyag fényérzékeny, terpentinben, levendulaolajban, petróleumban és éterben jól oldódik.
Niépce a litográfia tökéletesítése során felcserélte Senefelder nehéz mészkövét cinklemezre. Erre fiával zsíros ceruzával rajzot készíttetett. Midőn fiát 1814-ben behívták katonának, Niépce — minthogy rajzolni nem tudott — hátrányos helyzetbe kerül. Ez késztette egy kísérletsorozatra — különböző fényérzékeny ezüstsókkal — azzal a szándékkal, hogy magát a fényt kényszerítse rajzolásra, kizárva így a rajzolási készség és az aprólékos kézi rajz szükségességét. A legkielégítőbb eredményeket olajban feloldott bitumenből előállított lakkal érte el. Ezt a masszát felkente egy cinklemezre, melyet 2—4 óráig megvilágított, hogy egy metszetmásolatot kapjon és teljes 8 óráig, hogy egy látképet nyerjen. Amikor a lakkon a kép láthatóvá vált, bevitte a lemezt a sötétkamrába további eljárás végett. A lemezt először savas fürdőnek vetette alá, mely a metszet vonalai alatt feloldotta a lakkot. A lakkot ezeken a helyeken nem érte fény a megvilágítás alatt, s így puha és oldható maradt. Ezután Niépce elküldte a lemezt — a rá fénymásolt rajzzal — Lemaitre művészvésnök barátjának, aki a fénymásolt rajzalapján bemetszette a vonalakat a lemezbe majd festékkel kente be a lemezt és levonatokat készített róla, mint bármilyen más karcolatról vagy metszetről. Niépce legsikerültebb heliogárfiája D'Amboise bíborosról készült 1827 elején.
George Potoniée történész szerint bebizonyítható, hogy Niépce már 1822 folyamán maradandó képet készített a camera obscura-val. Ennek ellenére csak egyetlen fennmaradt látképről lehet határozottan állítani, hogy 1826-ban készült. Ez ma Helmut és Alison Gernsheim gyűjteményében van, akik évekig tartó bonyolult nyomozás után találták meg.
Biztosnak látszik, hogy ez a kép 1826-ban készült, mert ebben az évben tért át Niépce a réz és cinklemeztől az ónlemez használatára. Az expozíció 8 órát tartott és eközben a nap megvilágította a szobája ablakából látható udvari épület mindkét oldalát. Niépce akkor megírta Izidor fiának, hogy azért szereti inkább az ónt, mivel az a réznél sötétebb, csiszolt állapotban fényes és a fekete-fehér vonalak közötti kontraszt élesebb rajta.
Lemaitre ajánlotta Niépce-nek a „tökéletes fémet” ' az ezüstözött rezet, melyet később Daguerre dagerrotípiáival általánosan népszerűvé tett. Niépce mérlegelte barátja ajánlatát, mert szándékában volt metszetet készíteni a legjobb látképéből úgy hogy karcolótűvel áthatol a vékony ezüstbevonaton a keményebb rézig és így a képet sokszorosítani tuda volna. Niépce tehát folytatta „heligravure” eljárásának fejlesztését és azért, hogy a képet élesebbé tegye, jódkristályok gőzével kezelte a lemezt, majd eltávolította az egész bitumen lakkot, hogy felfedje a csupasz fémen a rajzot. Az eredmény egy, a jódgőz által megfeketitett ezüstből és az ettől elütő fényes ezüstből álló, a bitumen réteg alatt elhelyezkedő pozitív kép lett, mely a lakknak alkoholban való feloldása után láthatóvá vált.
Niépce üveglemezt is érzékenyített és úgy kezelte, mint a fémlemezt, azzal a különbséggel, hogy miután a bitument levendulaolajban feloldotta, az üveglemezt mosta, majd szárította és átnézetben nézte, mint egy diapozitívot. (Megjelent Foto, XIII. évfolyam, 1966. július, 293-294. o.)
A képre kattintva egy galériát találsz, melyben a Foto folyóirat digitalizált cikkének illusztrációit, köztük a Niépce első fényképezőgépeit is megtekintheted.
(forrás: adtplus.arcanum.hu; wikipedia.org; magnumphotos.com)
A világ legelső fotográfiáját az 1950-es években fedezték fel, az erről szóló izgalmas írást ITT találod.
