Best of Mai Manó Ház (2013)

2014. január 02. Mai Manó Ház

Ismét eltelt egy év.

Kezdjük az egyik legfontosabbal; a tavalyi évhez hasonlóan megint díjazták a Mai Manó Ház blogját, a 2012-es Goldenblog versenyen elért első helyezésünk után, idén júniusban a Hét bloggerévé választottak a blog.hu szerkesztői. És már az is biztos, hogy 2013 lesz a Mai Manó Ház újkori történetének egyik legemlékezetesebb éve, hiszen az egyetemes fotóművészet legnagyobb alkotóinak képei is bemutatásra kerültek egy különleges kiállítás keretében. Mai bejegyzésünkben megmutatjuk 2013-ban rendezett legnépszerűbb kiállításunkat, a legnézettebb videót a YouTube csatornánkon, a leglátogatottabb blogbejegyzéseinket, a könyvesboltunk és szakkönyvtárunk legkeresettebb fotóalbumát és a legtöbbet lájkolt Facebook bejegyzést.

Köszönjük még egyszer az eddigi támogatást, a négymilliomodik oldalletöltést és bízunk benne, hogy továbbra is számtalan fotó(s) érdekességet találtok 2014-ben is a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő Mai Manó Ház kiállítótereiben és természetesen az online felületein.

ilmmh.jpg

A legnépszerűbb kiállítás

Még a 2012-ről csúszott át az év egyik legjobb kiállítása, a Vivian Maier különleges hagyatékát bemutató tárlatunk, majd utána nyitott a Prix Pictet pályázati anyag, ahol a világhírű Magnum Fotóügynökség jeles képviselői is helyet kaptak, a téma pedig az erő volt. Tavasszal a női sorsokat bemutató nemzetközi és magyar válogatást lehetett a Házban megtekinteni, ahol többek között Fausto Podavini World Press Photo díjas fotóriporter munkái is láthatók voltak. Nyáron pedig a kortárs magyar fiatal fotósok sorozatai kerültek a Mai Manó Ház kiállítótereibe a Folyamatos Jelen programsorozatunk keretében, majd szeptemberben nyitott a Ház eddigi történetének egyik legfontosabb kiállítása, melyen 79 szerző 118 eredeti képét válogattuk ki Howard Greenberg világhírű gyűjteményéből. A Fotográfia felsőfokon című kiállításunk 2013 egyik legkiemelkedőbb szakmai eseménye volt. „Magyarországon eddig nem volt – és valószínűleg sokáig nem is lesz – rá lehetőség, hogy szinte az egész 20. századi fotótörténetet hetvenkilenc szerző 118 eredeti képén keresztül bemutathassuk!” - mondta Kincses Károly szeptemberben a Mai Manó Ház sajtótájékoztatóján. A most említettek mellett természetesen még rengeteg érdekes kiállítást rendeztünk itthon és szerte a világban. Ezekről ITT olvashatsz. 

A Howard Greenberg gyűjteményét bemutató kiállítás képeiből - melyet január 5-ig még a Mai Manó Házban is megtekinthetsz - a fotóra kattintva találsz egy érdekes válogatást! 

Fotográfia felsőfokon_plakát.jpgBővebb infóért KATT a képre!

A legnépszerűbb online kiállítás

Az idén harmadik születésnapját ünneplő Verzó Online Galériánkban az [origo] fotóriporterének Pályi Zsófia képei voltak a legnépszerűbbek, melyek egy érdekes témát; a politika és a fotográfia kapcsolatát elemzik. A képekből megtudhatjuk kire szavaz Budapest, mitől érzi magát szerencsésnek egy átlagmagyar, mi a véleménye az EU tagságunkról, vagy éppen mi a céljuk az egyetemfoglalóknak.

005.jpgFotó: Pályi Zsófia

A leglátogatottabb blogbejegyzés – TOP3

2012-ben közel negyvenezer oldalleltöltés kellett ahhoz, hogy Helmut Newton aktfotóit bemutató posztunk, a blogunk leglátogatottabb bejegyzése legyen. Idén a leglátogatottabb napon, június közepén közel hetvenezren kattintottatok Marilyn Monroe utolsó (akt)fotósorozatára. Szomorú aktualitása lett a bejegyzésnek, hogy a megjelenést követő egy héten belül a képeket készítő Bert Stern fotográfus meghalt.

18.jpg

A második helyre a Eddie Adams világhírű fotójának rendkívüli története került, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyét Noboyushi Araki aktfotói foglalták el, melyek publikálásáért májusban a Facebook 72 órára letiltotta oldalunkat. 

A legnézettebb videó

Az elmúlt két évben ugyanaz a videó, a Budapestet kortárs fotósok munkáin keresztül bemutató klip nyerte el az első helyet, melyhez a Akkezdet Phiai Budepesmód című számát választottuk zenei aláfestésnek. Idén viszont változás történt a listán. A legnézettebb videónk egy közel tízperces némafilm, melyet Charles Sheeler mellett, Paul Strand, amerikai fotográfus készített Manhattanről 1921-ben. 


A könyvesbolt kedvence – Life - The Classic Collection

A Robert Sullivan által szerkesztett fotóalbum érdekessége, hogy a száz képet tartalmazó könyvből huszonötöt nem befűzött lapként, hanem különálló (kivehető) mellékletként találunk meg, melyekkel akár szobánk falát is díszíthetjük. A remek fotóalbumról - mely a karácsonyi időszak egyik kedvence volt - a képre kattintva találhattok egy rövid videót. 

LTCC.jpg

 

A legtöbbet lájkolt Facebook poszt

John Lennon halálának napján készült fotókat bemutató bejegyzésünkben - a képre kattintva - Annie Leibovitz fotóit láthatjátok, valamint ezt a képet, amin nem sokkal halála előtt éppen autogramot ad későbbi gyilkosának. Az erről szóló posztunkat több mint százezer ember látta Facebook oldalunkon.

Lennon_and_Chapman.jpgFotó: John Lennon és későbbi gyilkosa, Mark David Chapman
Photo Copyright © 1980, 1981 Paul Goresh. All Rights Reserved
(forrás: wikipedia.org)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása