Az elmúlt évek egyik nagy fotográfiai szenzációja volt az eleddig ismeretlen, 19. század közepi New York-i fotográfus, Shimmel Zohar hagyatékát a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban bemutató kiállítás. Ki volt ez az ...
Fotókönyv jelent meg az amszterdami bárok közönségéről 1980-ban készült polaroidokból
1976 és 1979 között Bettie Ringma és Marc H. Miller rendszeres vendége volt a CBGB klubnak a Boweryben, amely akkoriban New York egyik hírhedten lepukkant negyedének számított. Mégis volt egyfajta vonzereje a helyi művészek számára, ...
Gönci (Frühof) Sándor képei fotóalbumban jelentek meg
Gönci 1907-ben született, autodidakta módon sajátította el a fotográfia mesterségét és a két világháború közötti időszakban kezdett el a fényképezéssel foglalkozni. Abban a korszakban, amikor a (vizuális) művészeteket is ...
A Városliget mellett lesz a nemzeti fotográfiai gyűjtemény végleges otthona
A Városliget mellett, Klösz György, a magyar fotográfia egyik kiemelkedő alakjának egykori villájából és fotográfiai műhelyének székhelyéből kialakított épületben kap új, végleges otthont a magyar fotóművészet ...
Ők a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának új tagjai
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába (FFS) 2023 nyarán felvett alkotók (Cinthya Dictator, Cseke Tamás, Kovács Edmond, Lantos Olivér, Lengyel Zsanett, Szakács Emese Bíborka, Szövérffi Adrienn, Varga Krisztián) különböző szakmai ...
"Ha sikerül egy nap egy jó fotót készítenem, azt már sikernek tekintem." – interjú Bryan Adams fotográfussal
Bryan Adams világhírű slágereit szinte mindannyian fel tudjuk idézni, de talán kevesen tudják, hogy az elismert zenész hobbija a divat- és portréfényképezés. Portréfotográfusi munkájának elismeréseként a Royal Photographic ...
TOP10 – Ezek voltak a legnépszerűbb posztjaink 2023-ban
2011. augusztus elsején indítottuk útjára a Mai Manó Ház Blogot, Mai Manó 1892-ben megjelent A fényképészetről című írásával. Örülünk, köszönjük és büszkék vagyunk arra, hogy Facebook oldalunkon már több mint 85.500-an ...
A Mai Manó Házban lesz látható Frida Kahlo évtizedekig elrejtett fotógyűjteménye
Az 1894-ben műteremháznak épült nyolcszintes neoreneszánsz műemléképület, a jövőre 130. születésnapját ünneplő Mai Manó Ház a magyar fotóművészeti élet központja. Kortárs és történeti, hazai és nemzetközi trendeket ...
Ruth Orkin képei láthatók a Mai Manó Ház nagy sikerű kiállításán
Ruth Orkin nevét sajnos talán még nem, azonban képeit milliók ismerik. A Mai Manó Házban látható nagy sikerű kiállításon biztosan az emlékezetünkbe ég Ruth Orkin neve. Nemcsak összességében lenyűgöző mindaz, amit ...
Budapest 150 éve – A camera obscurától a digitális fényképekig
A kiegyezés után időszerűvé vált Buda és Pest szabad királyi fővárosok, a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Óbuda mezőváros és a Pest vármegyei Margit-sziget egyesítése, amit az országgyűlés 1872-ben meg is szavazott. Ennek ...
Válogatás a világ első számú fotográfiai vásárának képeiből
A világ első számú és huszonhatodik alkalommal megrendezett fotográfiai vására és szakmai eseménye, a Paris Photo idén harmincegy ország 191 kiállítójával, több mint 800 művészt bemutatva várja a látogatóit 2023. november 9 ...
Az első fotópályázat AI által generált képeknek
Amikor az új generációs mesterséges intelligencia a múlt év végén berobbant a köztudatba, a társadalmunk a pániktól a féktelen lelkesedésen át sokféleképpen reagált. Az AI használatával kapcsolatos panaszos vélemények lényege ...
Múltmentés felsőfokon – Válogatás Terri Cappucci archívumából
Több mint három és fél évvel ezelőtt történt, hogy Terri Cappucci, a Massachusettsben élő dokumentarista fotográfus és fénykép-restaurátor mintegy 4000 üveglemez-negatívhoz jutott. Először nem volt biztos benne, hogy megtartja a ...
Elliott Erwitt kapta az idei Leica Hall of Fame Award elismerést
A Leica Camera AG 2023. októberében a Fotográfia Ünnepe keretében tüntette ki a Leica Hall of Fame Award elismeréssel a neves Magnum-fotográfust, Elliott Erwittet. Páratlan képi humorával számos ikonikus felvétele tette élő ...
55 éve tart a hazai fotótörténet leghosszabb projektje
A táncház. Olyan varázsa, levegője, és ami engem a leginkább érint: olyan látványa volt, hogy elképesztő élményt jelentett. 1967-ben Széken ezekben a táncházakban még nem volt villany, petróleumlámpa égett, és mindenki ...
Az első színes képeslapok az 1880–1910 közötti időszakból
A fotokróm eljárást Hans Jakob Schmid (1856–1924), a svájci Orell Gessner Füssli nyomda alkalmazottja találta ki az 1880-as években. A módszer rendkívül időigényes volt, és alapos odafigyelést igényelt, de a képeslapok ...
Ruth Orkin: Amerikai lány Olaszországban, Firenze, 1951
"Undorito. Hogy felhetett a no ettol a szexualis zaklato hordatol." "Félelmetes kép, bizony." Többek között ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokkal találkoztunk a Mai Manó Ház Facebook oldalán , amikor korábban Ruth Orkin ...
Ma van az állatok világnapja – Zana Briski: Animalograms
A világ legelső természetes környezetben, villanófényben, éjjel készített állatfotója egy nőstény fehérfarkú szarvast (virginiai szarvast) és borjait ábrázolja. A képet George Shiras III. készítette 1906 körül a Michiganben ...
„Egy intim, de nem obszcén album" – Mary Ellen Mark: Falkland Road
Mary Ellen Mark sorozata India egyik legnagyobb vöröslámpás negyedében, a Falkland Roadon készült. A környék, melyet többnyire az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjai látogattak már a brit uralom első napjaitól, ma is a ...