2011. augusztus elsején indítottuk útjára a Mai Manó Ház Blogot, Mai Manó 1892-ben megjelent A fényképészetről című írásával. Örülünk, köszönjük és büszkék vagyunk arra, hogy Facebook oldalunkon már több mint 85.500-an ...

2011. augusztus elsején indítottuk útjára a Mai Manó Ház Blogot, Mai Manó 1892-ben megjelent A fényképészetről című írásával. Örülünk, köszönjük és büszkék vagyunk arra, hogy Facebook oldalunkon már több mint 85.500-an ...
A világ első számú és huszonhatodik alkalommal megrendezett fotográfiai vására és szakmai eseménye, a Paris Photo idén harmincegy ország 191 kiállítójával, több mint 800 művészt bemutatva várja a látogatóit 2023. november 9 ...
Mary Ellen Mark sorozata India egyik legnagyobb vöröslámpás negyedében, a Falkland Roadon készült. A környék, melyet többnyire az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjai látogattak már a brit uralom első napjaitól, ma is a ...
A pszichológusok és pszichiáterek egyik nem régi keletű megállapítása az, hogy minden, ami a földön történik, a szexualitásra vezethető vissza. Lehet, hogy ennél, a már majdnem dogmává súlyosodott megállapításnál Freud ...
André Kertész 1933-ban készítette a Distorsions (Torzulások) sorozatot a Le Sourire (A Mosoly) című „girly magazine” igazgatója, Querelle felkérésére. Ez a kétszáz, Linhof fényképezőgéppel felvett, 9x12 cm-es üveglemezből ...
Az 1950-ben Budapesten született Tóth György – aki 1972 óta foglalkozik fotográfiával – így gondolkodik aktképeiről: „A női alak szépsége, a női lélek kiismerhetetlensége és ezek különféle megjelenítése az eszköz, amivel ...
A mindennapi életben olyannyira hozzászoktunk a „férfitekintet” (male gaze) teremtette „sztenderdekhez”, hogy egy női akt csak kevesek rosszallását váltja ki. Például egy köztéri óriásposzteren. Egy múzeumban azonban ...
A május 11 és 14. között immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Photo London 2023 néhány év alatt nemcsak a brit, de a nemzetközi fotográfiai színtér egyik legfontosabb eseményévé is vált. Idén a világból mintegy ...
A Budapest FotóFesztivál egy különleges és egyben provokatív kiállítással nyitja meg a 7. alkalommal megrendezett rendezvénysorozatát 2023. március 31-én a Műcsarnokban. A kortárs cseh fotográfia rebellis alakja, Jan Saudek ...
Bár Avedon először divatfotográfusként szerzett hírnevet az 1940-es évek végén – a leghíresebb modelleket fényképezte a Vouge vagy a Life magazin címlapjára – legnagyobb teljesítménye mégis a műfaj lenyűgöző újragondolása ...
Az 1939-ben Brooklynban született Joel-Peter Witkin gyakran látogatott el Coney Islandre, ahol egy testi rendellenességeket bemutató cirkuszi műsor keltette fel az érdeklődését, mivel közöttük érezte otthon magát. Sajnos a műsornak ...
2011. augusztus elsején indítottuk útjára a Mai Manó Ház Blogot, Mai Manó 1892-ben megjelent A fényképészetről című írásával. Örülünk, köszönjük és büszkék vagyunk arra, hogy Facebook oldalunkon már közel 85.000-en ...
Az Ostlicht aukciósház 2022. november 19-én rendezte meg következő fotóárverését a bécsi OstLicht Galériában. A nagy sikerű tavaszi aukciót követően az őszi program ismét izgalmasan változatos műveket mutattak be az osztrák és ...
A világ első számú és huszonötödik alkalommal megrendezett fotográfiai vására és szakmai eseménye, a Paris Photo idén harmincegy ország 183 kiállítójával, összesen 1613 művészt bemutatva várja a látogatóit 2022. november 10 ...
David LaChapelle munkáiból nyílt kiállítás a New York-i Fotografiskában Make Believe címmel. A művész eddigi legnagyobb ...
A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás az 1975–1995 között készült, többnyire analóg ezüst zselatinos fotóiból mutat be válogatást. A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995 című kiállításon Budapesten először kerül ...
Az 1854 Media, a British Journal of Photography kiadója pár hete jelentette be a BJP International Photography Award 2021 fotópályázat nyerteseit. A díjazottak nemzetközi szférát képviselnek, a munkáik a történelmi vagy hagyományos ...
Az 1947-ben született Lucinda Devlin 1991-ben kezdett el fotósorozatot készíteni az Egyesült Államok vidéki börtöneinek gázkamráiról, méreginjekciós kivégzőszobáiról, villamosszékeiről és a halálra ítéltek cellasoráról ...
Idén hetedik alkalommal, 2022. június 14 és 19. között, az Art Basellel egy időben rendezik meg a photo basel nemzetközi fotográfiai vásárt, ahol ezúttal a Punkt is jelen van .
Ez Svájc egyetlen, teljes egészében a fotográfiának ...
A május 12–15. között megrendezett Photo London nemzetközi fotográfiai vásár egyik kiemelt kiállítása volt a Frank Horvatnak szentelt tárlat, melyet a fotográfus lánya, archívumának kezelője, Fiammetta Horvat rendezett. A Photo ...