A pszichológusok és pszichiáterek egyik nem régi keletű megállapítása az, hogy minden, ami a földön történik, a szexualitásra vezethető vissza. Lehet, hogy ennél, a már majdnem dogmává súlyosodott megállapításnál Freud ...
Válogatás Vizi András Torzítások című aktsorozatából
André Kertész 1933-ban készítette a Distorsions (Torzulások) sorozatot a Le Sourire (A Mosoly) című „girly magazine” igazgatója, Querelle felkérésére. Ez a kétszáz, Linhof fényképezőgéppel felvett, 9x12 cm-es üveglemezből ...
Tóth György: Emese – Az egyik leghíresebb kortárs magyar fotó története
Az 1950-ben Budapesten született Tóth György – aki 1972 óta foglalkozik fotográfiával – így gondolkodik aktképeiről: „A női alak szépsége, a női lélek kiismerhetetlensége és ezek különféle megjelenítése az eszköz, amivel ...
60 évnyi brit queer fotográfia Londonban
A mindennapi életben olyannyira hozzászoktunk a „férfitekintet” (male gaze) teremtette „sztenderdekhez”, hogy egy női akt csak kevesek rosszallását váltja ki. Például egy köztéri óriásposzteren. Egy múzeumban azonban ...
Jekatyerina Orlova: A semmi gyermekei
A Putyin által Ukrajna lerohanására besorozott katonák több mint hatvan százaléka az Oroszország mélyén és peremein szétszórt közel százötvenezer falu végtelen, a külvilágtól elzárt és alig ismert vidékeiről származik. ...
The Ameriguns – Ők az amerikai fegyverfétis arcai
A világ összes lőfegyverének fele, amelyeket nem katonai célokra vásároltak, az Amerikai Egyesült Államokban található magánszemélyek tulajdonában van. Megdöbbentő, hogy a fegyverek teljes száma valójában meghaladja az ország ...
Az ezerarcú férfi önarcképei nyerték el az egyik legfontosabb fotográfiai díjat
2023. május 11-én a londoni The Photographers' Gallery-ben (TPG) rendezett ünnepségen jelentették be, hogy a Deutsche Börse Photography Foundation (DBPF) 30.000 font értékű díjának 2023-as nyertese Samuel Fosso lett.
Samuel Fosso ...
Válogatás a Photo London 2023 kiállításainak képeiből
A május 11 és 14. között immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Photo London 2023 néhány év alatt nemcsak a brit, de a nemzetközi fotográfiai színtér egyik legfontosabb eseményévé is vált. Idén a világból mintegy ...
Nevezhetjük-e fényképnek a mesterséges intelligencia által létrehozott képet?
Egy díszes, fehér színű ruhát viselő nő oldalra pillant, tekintete nyugodt, arckifejezése semleges. A kezek – a test, amelyhez tartoznak, ki van vágva a képből – a ruha drapírozott anyagát igazgatják, mintha egy esküvői ruhát ...
Ez a kép az Év Fotója – World Press Photo of the Year 2023
1955 óta a World Press Photo pályázatán azokat a fotográfusokat díjazzák, akik hozzájárultak az elmúlt év fotóriporteri és dokumentarista fotográfiájához. A tavaly bevezetett regionális versenymodell értelmében a zsűri külön ...
A világ legnagyobb fotójának története
A The Great Picture a világ legnagyobb előhívott fényképfelvétele, mely 2006-ban egy lyukkamera segítségével készült. Maga a „fényképezőgép” egy használaton kívüli hangár volt. A fénykép bekerült a Guinness Rekordok ...
12. alkalommal díjazták a legjobb mobilfotókat
A Mobile Photography Awards célja, hogy évről évre bemutassa a mobiltelefonos fényképezésben rejlő lehetőségeket, és a világ minden pontjáról érkező művészek munkáinak platformot, illetve megjelenési lehetőséget biztosítson. ...
Jan Saudek provokatív világa újra Budapesten látható
A Budapest FotóFesztivál egy különleges és egyben provokatív kiállítással nyitja meg a 7. alkalommal megrendezett rendezvénysorozatát 2023. március 31-én a Műcsarnokban. A kortárs cseh fotográfia rebellis alakja, Jan Saudek ...
Plohn József portréi az 1848/49-ben harcoló honvédekről
Az ország számos közgyűjteményében őriznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc veterán katonáiról az 1890-es évek végén, az 1900-as évek elején készült fényképeket. A legismertebb portrésorozat azonban a ...
Három Oscar-díjra jelölt film, melyeket fotók inspiráltak
Akár egy fotó(s) is inspirálhat egy remek forgatókönyvírót, és talán kevesen tudják, hogy ezekből az ötletekből Oscar-díjas filmek is készültek már. Sőt, idén egy híres fotográfus-aktivista küzdelmét bemutató dokumentumfilm ...
Arno Rafael Minkkinen különleges önaktjai
Az 1945-ben Helsinkiben született Arno Rafael Minkkinen finn származású fotóművész jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él. Családjával hatéves korában 1951-ben emigrált az Egyesült Államokba. 1963 és 1965 között a Warner ...
Lunik IX – Kassa alig ismert szegénytelepe
Damian Lemaski lengyel szabadúszó fotóriporter 2008-ban végzett a varsói Európai Fotóművészeti Akadémián. Lemaskit elsősorban az emberek és a világban elfoglalt helyünk érdekli – különösen a társadalom perifériájára szorult ...
Richard Avedon legnagyobb fotográfiái
Bár Avedon először divatfotográfusként szerzett hírnevet az 1940-es évek végén – a leghíresebb modelleket fényképezte a Vouge vagy a Life magazin címlapjára – legnagyobb teljesítménye mégis a műfaj lenyűgöző újragondolása ...
Fotóalbum jelent meg a Tabánról
A TABÁN – fényképek, történetek című album több mint 300 oldalon, közel 150 korabeli fényképpel mutatja be a városrészt, melyek közül 70 fotó a nagyközönség számára eddig ismeretlen volt. A több mint két év kutatómunkát ...
Válogatás a Portrait of Britain Vol. 5. fotópályázat díjnyertes képeiből
A méltán ismert Portrait of Britain újabb pályázattal és annak nyertes képeivel tért vissza a fotóművészet hírei közé. A fotóiparban dolgozó szakemberekből álló zsűri döntése alapján 99 díjazott portrét mutatnak be a ...