Nemrég kezdődött a spanyol fotófesztivál, a PHotoEspana , ahol ismét remek kiállításokkal várják a látogatókat, ma ezekből ajánlunk egyet. A Per Amor a l'Art gyűjtemény két sorozatot állít ki, amelyek két nagyváros – Párizs ...
Egy japán fizikus képei a Fudzsi felhőiről az 1930-as évekből
„Egy japán fizikus, Masanao Abe 1927-ben megfigyelőállomást épített a Fudzsi tanulmányozására. Közel tizenöt éven át filmezte és fényképezte a felhők mozgását a hegy körül. Célja a felhőket létrehozó, alakító és ...
Paul Almásy képei a Mai Manó Házban
Öt világkörüli út, 1 250 000 km repülőgépen, 325 000 negatív, 1637 riport. Az 1906-ban született magyar származású fotóriporter, Paul Almásy életműve kiemelkedő helyet foglal el a magyar és a francia fotótörténetben. ...
Urbán Tamás: Felesleges Pillangó - Virtuális kiállításon látható a tavalyi év egyik legfontosabb fotótárlata
Január elején hozta nyilvánosságra a Punkt.hu 2020 legfontosabb hazai fotókiállításainak rangsorát, amelyről már itt a Mai Manó Ház Blogon is beszámoltunk , sőt terveink szerint a listán szereplő kiállítások közül külön be ...
Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái. Virtuális kiállításon látható a tavalyi év egyik legfontosabb fotótárlata
Nemrég hozta nyilvánosságra a Punkt.hu 2020 legfontosabb hazai fotókiállításainak rangsorát, amelyről már itt a Mai Manó Ház Blogon is beszámoltunk , sőt terveink szerint a listán szereplő kiállítások közül külön be is ...
TESTKÉP – Akt a kortárs magyar fotográfiában
A ruhátlan emberi test ábrázolása a művészet minden műfajában a kezdetektől hangsúlyosan jelen volt, hol bibliai-mitológiai történetbe ágyazva, hol a szépség megtestesítőjeként. A történeti korok, a közízlés, a közmorál ...
A Mai Manó Ház több tárlattal is szerepel 2020 legfontosabb fotókiállításainak toplistáján
A Punkt.hu online fotográfiai magazin munkatársai a fotográfiához köthető szakemberek véleménye alapján hagyományteremtő jelleggel 2020 legfontosabb hazai fotókiállításait rangsorolták.
Decemberben megkérték a Fotóhónap ...
Válogatás Birtalan Zsolt: 40 nap (karantén képek) című kiállításának anyagából
Birtalan Zsolt Artphoto Galériában megrendezett kiállításának időzítésében is közvetlenül reflektál a koronavírus járvány által előidézett sajátos és különleges művész-lét állapotra, mely az alkotás lehetőségeinek, a ...
A tánc, a női szépség, az akt és a mozgás megörökítésének mestere. Válogatás Eifert János Visszapillantás című kiállításának képeiből.
Eifert János szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége, aki páratlan életművel ajándékozott meg bennünket és örömünkre, ennek egy kis töredékét láthattuk a ...
A mozgás ábrázolása a fotóban. Válogatás egy nemzetközi fotókiállítás képeiből
A fotográfia az állókép egyik médiuma, mivel nem tudja a mozgás illúzióját kelteni oly módon, ahogy a film, a videó vagy az animáció képes erre. A fotográfiai kép statikus természete azonban soha nem tartotta vissza az alkotókat ...
8 ritkán látott fotó a leghíresebb kutyafotóstól
Sok művésznek van múzsája. A filmrendezők úgy tökéletesítik mesterségüket, hogy többször dolgoznak kedvenc színészeikkel, míg a koreográfusok legjobb alkotásaikat egy adott táncos számára tervezik meg. Bizonyos esetekben a ...
Jan Saudek provokatív képei most egy online kiállításon tekinthetők meg (18+)
A párizsi David Guiraud Galéria 2020. november 6-án nyitotta meg Jan Saudek: Vissza az alapokhoz című kiállítását. A kiválasztott közel negyven eredeti nagyítás – amelyek többsége korabeli nyomatok – az 1970-es és 1980-as ...
Ezek voltak 2020-ban a legjobb magyar természetfotók
A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, 30 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről ...
Öreg Tjikko – Nicolai Howalt képei a világ harmadik legidősebb fájáról
Az Öreg Tjikko egy közönséges lucfenyő a Fulufjället hegy oldalában. Nevezetessége, hogy egyike a legöregebb ismert élőlényeknek. A korát mintegy 9550 évesnek becsülik, ezzel sokáig a világ legöregebb élőlényének számított. ...
Robert Doisneau ikonikus és kevésbé ismert képei Párizstól Palm Springsig
Robert Doisneau Párizsban született 1912-ben és voltaképpen soha nem szakadt el szülővárosától. Ez volt a vadászterülete, amelyet képekkel és érzelmekkel látott el, és amely mindig rendelkezésére állt. Párizs volt az ő világa, ...
A világ egyik leghíresebb szerelmesfotója a Mai Manó Ház hamarosan nyíló új kiállításán lesz látható
Év elején már beharangoztuk az idei kiállításainkat, így Blogunk hűséges olvasóinak nem meglepetés a hír, hogy a Fotóhónap2020 programsorozat keretében október közepétől a Mai Manó Házban Robert Doisenau képeiből mutatunk be ...
Ezek voltak az első magyar fotóalbum képei. Rosti Pál: Uti emlékezetek Amerikából
Most először láthatja a nagyközönség Magyarországon kiállítva egy mára elfeledett, magyar arisztokrata fiatalember eredeti fényképeit. Rosti Pál 1830. november 29-én született Pesten, sajnos igen rövid élet jutott neki, hiszen 44 ...
Válogatás Fuchs Lehel, a Szellemkép Szabadiskola alapítójának képeiből
Fuchs Lehel (Budapest, 1959) fotográfus, festő, rendező, operatőr, tanár, a Szellemkép Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Szellemkép iskola, folyóirat, alapítvány, kiadó és stúdió alapítója, művészeti vezetője, akinek képeit ...
Egyiptom Flaubert idejében – Korai utazók fényképei, 1839–1860
Az Egyiptom Flaubert idejében című új kiállításunk látványos válogatás az első utazó fotográfusok hagyatékából, mely a korai utazási fotográfiák lenyűgöző világába kalauzolja a látogatókat. A tárlaton 1839 és 1860 ...
Kurt Tong: Combing for Ice and Jade – Új kiállítás a PaperLab Galériánkban
A 19. század végére a selyemkereskedelem révén Dél-Kínában számos nő vált anyagilag függetlenné. Sok leány viselte ekkoriban hosszú fonatban a haját jövőbeli házasságáig, az asszonyi elköteleződés hiányának jelképeként. ...